|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 28 találat | lapozás: 1-28 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Schmidt Mária 1997. november 3.Budapesten a rendőrség erőszakkal szétverte a gazdák tüntetését, amelyet a földkérdésben tartottak, azon a címen, hogy nem engedélyezett tüntetésről volt szó. Hatalmas rendőri erő vonult fel a kevés tüntető ellen. Őrizetbe vették, megbilincselve elszállították Pongrácz Gergelyt, az 1956-os forradalom hősét, rajta kívül Zacsek Gyulát. A rendőrök gumibotot is használtak. /Új Magyarország, Magyar Nemzet, nov. 4./ Nyolc értelmiségi Nem engedjük többé megverni magunkat! címmel közös közleményben ítélte el a tüntetés szétverését. "A legsötétebb időket hozta közénk a főváros rendőrségének alakulata. Megalázni, letegezni, megverni! Azután a médiumok közismert szolgáival rágalmazni, mocskolni klozetszinten." "...újra lelepleződtek Göncz, Horn, Kuncze és társaik céljai." Ez pedig: provokációval elterelni a figyelmet a legfontosabb kérdésekről: a Dunáról, a földről és a NATO-ról. Az aláírók: Balogh János akadémikus, Balogh Gyula, Vaja polgármestere, Gyurkovics Tibor író, Makovecz Gyula építész, Nemeskürthy István író, dr. Papp Lajos szívsebész, Schmidt Mária történész, Zelnik József néprajzkutató. /Új Magyarország, nov. 6./ Pongrácz Gergelyt olyan durván bilincselték meg, hogy megsérült, véres lett a keze. Ezért írta Lovas István: "Ismét piros a vér a pesti utcán. És ismét Pongrácz Gergely vére. /Lovas István: Ismét piros a vér... = Új Magyarország, nov. 5./ Kecskés Ferencet 12 óra tájban vitték el a rendőrök a Dózsa György útról, mert meglökött egy rendőrt. A rendőrségen nyolc rendőr rátámadt és gumibottal össze-vissza verték, közben "ordítoztak, hogy ellenforradalmár vagyok, mocsok csavargó, a Maczó Ágnes egy nagy kurva, és engem eltesznek láb alól, mert én csak egy csöves vagyok, a kutya sem figyel rám. Ezután a verés után írtam alá, hogy kaptam kétezer forintot és egy deci konyakot. A saját halálos ítéletemet is aláírtam volna, annyira féltem" - számolt be a rendőrségen történtekről. Ahhoz, hogy fogdába vigyék, szükségük volt orvosi igazolásra, elvitték a Fiumei úti klinikára, ahonnan a Péterfy utcai kórházba utalták. A kórházban Baranyi doktor elkészítette a látleletet és Kecskés Ferencet azonnal kórházba utalta. A kórházban a rendőrök odabilincselték az ágyhoz. Ott egy gépelt papírt az orra alá nyomtak, vagy aláírja, vagy elviszik. Aláírta, mert ekkor még az ágyhoz volt bilincselve. A dokumentumok szerint a Fiumei úti rendelőintézet az orvosi vizsgálatról 42 580 forintos számlát állított ki. Kecskés Ferenc munkanélküli. A Népszabadság nov. 5-i száma a címlapon az szerepelt, hogy az Országgyűlés nov. 4-i ülésén az ellenzéki képviselőknek a tüntetésre vonatkozó kérdéseire válaszolva Kuncze Gábor belügyminiszter idézte azt az őrizetbe vett személyt aki azt vallotta, hogy egy számára ismeretlen személy, kétezer forintot és egy deci konyakot adott a rendőrök provokálásáért. /Akit összevertek. = Magyar Demokrata (Budapest), nov. 13., Konyak, pénz a rendőrök provokálásáért? = Népszabadság, nov. 5./1998. június 13.A Magyar Polgári Demokraták Társasága /köztük Elek István, Gergely András, Schmidt Mária, Tóth Gy. László, Tőkéczki László/ Akik új kultúrharcot akarnak címmel idézeteket sorakoztattak fel. Az idézetek között szerepel Kornis Mihálynak a Bayer Zsoltnak szóló kijelentése /Demokrata, jún. 4./, többek között szerepelnek még a következők: Tamás Gáspár Miklós elhiszi, hogy Lányi András új barátai között akad olyan, "aki lelkesen és szakszerűen védi a Dunát. Így azután lesz mibe belelőni Lányi Andrást, Kornis Mihályt, engem és a nyájas olvasót." /Élet és Irodalom, ápr. 3./ - "Antall József tizenötmillió magyar miniszterelnökének becézte magát, holott az országnak csak tízmillió lakosa van." /.../ Polgár mindenki, az enyhén antiszemita püspöktől, az exkommunista nacionalistáig, aki szavazatokat hozott a Fidesz konyhájára. /Eörsi István: A magyar parlamenti választás tétje, Magyar Hírlap, máj. 11./ /Magyar Nemzet, Napi Magyarország, jún. 13./2001. december 14.Szembenézés a múlttal címmel dec. 14-én kétnapos értekezlet kezdődik Temesváron, az 1989-es forradalmi események kirobbanásának 12. évfordulója alkalmával. A Magyar Reformátusok Világszövetségének és a Magyar Református Egyházak Egyetemes Zsinatának égisze alatt szervezett rendezvénysorozatot Tőkés László püspök, Erdélyi Géza felvidéki püspök és Gazda István lelkipásztor nyitják meg. Előadást tart dr. Schmidt Mária, a XX. Századi Intézet elnöke, Vighi Daniel egyetemi előadótanár, Tőkéczki László politológus és Toró T. Tibor parlamenti képviselő. A Szembenézés egyházaink múltjával címmel szervezett kerekasztalon az erdélyi történelmi egyházak képviselői fejtik ki véleményüket. December 15-én, szombaton a kommunista múlt szereplőinek átvilágításáról Onisoru Gheorghe, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Nemzeti Bizottság elnöke, Incze Béla átvilágító bíró és Csendes László átvilágító biztos tart előadást. Az egyházi átvilágításról Erdélyi Géza püspököt, Takaró Mihály református főgondnokot, Dugulescu Petre baptista prédikátort, Zalatnay István református lelkészt és Forró László előadótanácsost hallgathatják meg. Az ünnepség ökumenikus istentisztelettel és koszorúzással zárul. /Szembenézés a múlttal Temesváron. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./2001. december 17.Szembenézés a múlttal címmel szervezett nemzetközi szemináriumot neves magyarországi és hazai előadók részvételével a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a temesvári forradalom 12. évfordulóján. Neves magyarországi és romániai történészek, politológusok és teológusok értekeztek a kommunista rendszer kutatásának fontosságáról, az átvilágítás szükségességéről. Dr. Schmidt Mária, a XX. Század Intézet elnöke a nyolc évvel ezelőtt nagy botrányt kavart "fekete könyv" történelemformáló szerepéről beszélt. Elmondta, a kommunista pártok központi személyiségeit megszólaltató tényfeltáró kötet olyan áttörést jelentett, amely a 90-es évek elején az addig szigorúan titkosnak nyilvánított levéltári dossziék közkézre bocsátását eredményezte. "A kommunista állam lejáratta magát. Nem a közérdeket szolgálta, hanem önmagát. Hitetlen, eszménytelen és cinikus hatalomnak adott teret, s ezáltal korrumpálta a neki alárendelt polgárt" - hangzott Tőkéczki László történész jellemzése. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) tevékenységéről Gheorghe Onisoru elnök elmondta, kutatási eredményeiket egy januárban megjelenő kiadványban teszik majd közzé. Ugyanakkor lát napvilágot az első dokumentumgyűjtemény is, amelynek anyagát titkosszolgálati tisztek kéziratai alapján állítják össze. Forró László előadó-tanácsos szerint az előző években az archívumokat, amellett, hogy megcsonkították, "felmentő" vagy "befeketítő" iratokkal kiegészítették, ezért nem támogatja a református egyházi bíróság és a CNSAS közti együttműködést Tőkés László püspök komoly gondnak ítélte azt a tényt, hogy tizenkét évvel a forradalom után még mindig nagyszámú átvilágítatlan lelkész szolgál. /Gurzó K. Enikő: Szükséges a lelkészek átvilágítása is. = Krónika (Kolozsvár), dec. 17./2003. szeptember 16.Szept. 11-én együttműködési szerződést írt alá Budapesten a budapesti Terror Házát működtető alapítvány nevében Schmidt Mária, a Temesvári Forradalom Emlékmúzeuma nevében pedig Traian Orban, a hasonló nevű alapítvány elnöke. Az együttműködés kiállítások és tudományos szimpóziumok közös megszervezésére, a kelet-közép-európai antikommunista mozgalmak történetének felkutatását célzó közös programok lebonyolítására terjed ki. A Temesvári Forradalom Emlékmúzeuma és a Budapesti Terror Háza együttműködése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./2005. március 21.1990 „fekete márciusáról” emlékeztek meg március 19-én Marosvásárhelyen: a Bernády Házban az RMDSZ találkozott az akkori események áldozataival, este a Kultúrpalotában pedig Kincses Előd meghívottai idézték fel a véres napokat. Az RMDSZ meghívta azokat, akik 1990. március 19-én a Bolyaiak terén a szövetség akkori székházának padlásán rekedtek. A találkozón jelen volt Markó Béla, az RMDSZ elnöke is. E rendezvényre várták az akkori események áldozatainak – Gémes István, Csipor Antal, Kis Zoltán – leszármazottait, illetve a börtönt megjárt Cseresznyés Pált és Juhász Ilonát, valamint Sütő András írót. Ugyancsak Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében Kincses Elődnek, a márciusi események egyik főszereplőjének a meghívására Schmidt Mária történész, a budapesti Terror Háza Múzeum igazgatója és Gabriel Andreescu, a bukaresti Emberi Jogok folyóirat igazgatója tartott előadást. A megemlékezésen részt vett Tőkés László püspök és Király Károly, az RMDSZ volt elnöke. Tizenöt évvel ezelőtt, Marosvásárhelyen, egy gyógyszertár bejáratán feltüntetett magyar felirat felbőszítette a román tömeget, amely március 16-án randalírozott a városban. Az események 19–20-án tetőztek, amikor a Görgény völgyéből behozott parasztok a város főterén Bolyai és Sütő András életét követelték. Az RMDSZ-székház padlásán rekedt akkor 78 személy. Annak ellenére, hogy a hatóságok biztonságos elvonulást ígértek számukra, fizikai bántalmazás árán hagyhatták el csak az épületet, Sütő András író elvesztette fél szemét. Március 20-án a város magyarságának békés tüntetését a főtéren román falvakból újból behozott, gyűlöletre buzdított csoportok zavarták meg, botokkal felfegyverkezve estek neki az atrocitások ellen tiltakozóknak. Markó Béla beszédében úgy vélte, 15 évvel ezelőtt Marosvásárhelyen dőlt el, hogy az erdélyi magyarság politikai eszközökkel akarja jogait kivívni, ugyanakkor nem engedi magát erőszakkal elhallgattatni. 1990-ben ez volt a szándék: a román–magyar konfrontációt, egy a boszniai vagy koszovói példához hasonló útra terelni, amelyen a magyarság jogköveteléseit véres erőszakkal akarták eltiporni. A magyarságot nem lehetett olyan útra vinni, amelyet nem akart: ehelyett példás összefogással saját kezébe vette a sorsát, felemelte a fejét és szembe fordult az erőszakkal. /Marosvásárhelyi mementó a „fekete márciusról”. Külön megemlékezést szervezett az RMDSZ és Kincses. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./2005. március 21.Március 19-én Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában dr. Kincses Előd, a Maros megyei Nemzeti Megmentési Front volt alelnöke szervezésében megemlékezést tartottak, amelyen felidézték az 1990-es márciusi eseményeket. A 15 évvel ezelőtt történtekről Schmidt Mária történész, a budapesti Terror Háza Múzeum igazgatója és Gabriel Andreescu politológus, lapszerkesztő beszélt. Dr. Kincses Előd szóvá tette, hogy bár az RMDSZ most kormányzaton van, még mindig nem derítették ki az 1990-es marosvásárhelyi események kezdeményezőit, felbujtóit. Azóta 40 magyart és cigányt ítéltek el, de az igazi vétkesek büntetlen maradtak. Az ügyvéd elmondta, a romániai magyar autonómia-törekvések csakis összefogással érhetők el, ezért meghívta a rendezvényre az RMDSZ szenátorait és parlamenti képviselőit, de senki sem jött el, kivéve Kerekes Károly képviselőt. Sütő András betegségére hivatkozva maradt távol, eljött viszont a Ceausescu rendszer két ellenállója: Király Károly és Tőkés László püspök. Fehér karácsonytól a fekete márciusig címmel készült videofilm idézte a nagyszámú közönségnek az 1989. december 22. és a 1990. március 20-a között Marosvásárhelyen történteket. Schmidt Mária felolvasta Orbán Viktornak a Fidesz Polgári Párt elnökének az üzenetét. Schmidt Mária történész kifejtette, Tőkés Lászlónak sikerült maga mögé állítani Temesvár lakosságát. Ez forradalom volt – vélte a történész, az viszont, ami Bukarestben történt, az kételyeket ébreszt. Az 1989. december 21-i népgyűlésen a zavargásokat kirobbantók, majd a mai napig se tisztázott terrorista diverzió arra utal, hogy titkosszolgálati erők álltak a háttérben. A Szekuritáténak és a párt másodvonalbeli politikusainak kapóra jött Temesvár, hogy ennek ürügyén megrendezzék a bukaresti forradalmat. A figyelemelterelés, a dezinformálás voltak a visszarendeződés eszközei. Romániában a pártállami rendszert saját politikai elitje buktatta meg, így a rendszerváltás felemásra sikerült. Ameddig nem derül ki, hogy kik lőttek 1989 decemberében, kik szervezték a márciusi pogromot, kik irányították a bányászokat Bukarestbe, addig nem teljesedik ki a rendszerváltás. Gabriel Andreescu elmondta, hogy 1989 decemberében nem számolták fel a Szekuritátét, csupán a hadsereg hatáskörébe helyezték azzal a feltétellel, hogy a hadügyminisztérium három hónapig biztosítsa a titkosszolgálat tagjainak fizetését, majd ezt követően felszámolják őket. A három hónap márciusban járt le. Gabriel Andreescu Emil Constantinescu volt államfő könyvéből idézett, aki leírta, hogy a titkosszolgálat 1990-től, de mandátuma alatt is a román-magyar konfliktust tévesen állította be és szándékosan félretájékoztatták az államhatalmi szerveket. Gabriel Andreescu kifejtette: kétségtelenül Ion Iliescu az 1990 márciusi események stratégája és munkáját Virgil Magureanu a Román Hírszerző Szolgálat első vezetője segítette. 1990. március 19-én Ion Iliescu Virgil Magureanu társaságában Temesváron tartózkodott, ahol az ottani értelmiségiek arra kérték, szervezzenek egy barátság felvonulást, amelyen jelezni kívánták, lehet megoldást találni a marosvásárhelyi konfliktusra, mire Iliescu kijelentette, a románok és a magyarok között akkora szakadék van, hogy azt már lehetetlen áthidalni. Virgil Magureanu hozzáfűzte: Erdély egy puskaporos hordó, nincs mit tenni... Valójában az történt, hogy március elején az Országos Nemzeti Megmentési Front állandó bürója – amely a volt kommunista pártvezetőkből is állt, mint Ion Iliescu, Silviu Brucan, Dumitru Mazilu és Petre Roman – titkos ülésen eldöntötte, hogy kirobbantják a marosvásárhelyi etnikai konfliktusokat, aminek célja egyértelműen a hatalom átmentése volt. Az RMDSZ kormányon van, így most joggal kérheti, hogy a 15 évvel ezelőtti eseményekre a jelenlegi hatalom fényt derítsen, hangoztatta Gabriel Andreescu előadásában. A rendezvényre eljött Vasile T. Suciu nyugalmazott rendőrtiszt és Judea Ioan ny. ezredes, az 1990-es márciusi események egyik főszereplője, aki az igazát tisztázni szerette volna, így a rendezvény szünetében szót kért, azonban a hallgatóság azt nem engedélyezte. /Vajda György: Le kell bontani a hazugság falát! A titkosszolgálat szervezte a forradalmat és a pogromot. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 21./ Bögözi Attila újságíró úgy minősítette, hogy Tőkés László az 1989-es romániai fordulat elindítójaként nem tudott megmaradni a hősök panteonjában, továbbá Kincses Előd, Marosvásárhely fekete márciusának egyik kulcsembere sem tudott megmaradni annak a nagyformátumú politikusnak, akinek 1990. március 20-án „a főtéren tüntető magyar tömeg – ma már tudjuk azt is, hogy tévesen – látta”, ugyanis a „főáramlatából a perifériára sodródott”. Az újságíró nem érti, miért kellett Kincses Elődnek rászervezni még egy másik rendezvényt az emlékezésre. Szerinte a Pestről jött Schmidt Mária történész (a Terror Háza Múzeum igazgatója) olyan szinten, mintha ezt első osztályosoknak tenné, elmesélte, hogy milyen is volt az élet a Ceausescu-korszakban. /Bögözi Attila: Ha emlékezni külön kottyan kedve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./2007. január 16.Új jobboldali párt alapítására készül Schmidt Mária – írta január 15-i számában a Magyar Nemzet, amely a Terror Háza múzeum történész főigazgatóját az Orbán Viktort eltávolítani óhajtó jobboldali elégedetlen csoportok egyikének vezetőjeként nevezte meg. /Pártalapításra készül Schmidt Mária? = Nyugati Jelen (Arad), jan. 16./ „A milliárdos vagyonú üzletasszony nyilvános és nem nyilvános körökben tett nyilatkozatai egyértelműsítik, hogy elégedetlen a jobboldal spirituális vezetőjével” – fogalmazott az írás szerzője, Horváth Zsolt. Utalt arra, hogy Schmidt Mária tavaly decemberben írást közölt a Népszabadság című napilapban, s ebben „félreérthetetlenül utalt arra: Orbán Viktor nem lehet a továbbiakban a jobboldal vezetője”. Az új párt elnökének kilétét még homály fedi. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a cikkre úgy reagált, hogy „a Magyar Nemzet sci-fi rovatában megjelent cikkel egy politikai pártnak nem dolga foglalkozni”. Áder János a lapban megjelentekre nem kívánt reagálni. /Új jobboldali párt a Fidesz ellen? = Krónika (Kolozsvár), jan. 16./2007. január 22.Egy jelentéktelen ügyről van szó nyilatkozta Orbán Viktor azzal a Magyar Nemzetben a hét elején megjelent állítással kapcsolatban, hogy Schmidt Mária pártot alapítana.,,Nem tartom ezt egy lényeges ügynek. Van az országnak elég baja így is, például a szemünk láttára bukott meg épp az egészségügyi reform. Mi ezekkel próbálunk meg foglalkozni. Az emberek bajban vannak” mondta a Fidesz elnöke. /Orbán: jelentéktelen ügy. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 22./2007. február 27.”Öt évvel ezelőtt azzal a reménységgel gyűltünk össze a Terror Háza Múzeum megnyitására, hogy a hazánkat megnyomorító szégyenletes diktatúrákat örök időkre ennek a szürke háznak a falai közé zárjuk. Mélyen meg voltunk győződve arról, hogy gyermekeink már csak a történelemórákon és a rájuk következő múzeumlátogatások során értenek majd meg valamit abból, miképpen is működhettek a diktatúrák – mondta beszédében Schmidt Mária történész február 25-én, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján. – Legrosszabb pillanatainkban sem gondoltuk, hogy néhány év múlva a demokrácia díszletei között újra megtanulunk félni. Hogy visszajön az az idő, amikor véleményünket sokszor még a családtagjainkkal sem osztjuk meg, és gyanakodva nézünk szomszédjainkra. Hogy a szabadság kiürült politikai közhellyé válik számunkra” /A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 27./2007. június 16.Június 15-én tudományos konferencia zajlott Budapesten Kádár Jánosról, illetve a nevét viselő korról „Kádár János – mihez kezdjünk vele?“ címmel. Ideje annak is, hogy végre objektíven próbáljunk beszélni erről a korszakról egész Kelet–Európában, írta Veres István, a lap főszerkesztője. Traian Basescu elnök hivatalosan elítélte a kommunizmust, de ez merő porhintés a Nyugat felé, egy korszakot nem lehet alapos elemzés helyett egy elítéléssel elintézni. Schmidt Mária magyarországi történész, a XX. Századi Intézet igazgatója, szervezte a konferenciát. Romániában még nem volt az említetthez hasonló tudományos konferencia. /Veres István: Mihez kezdjünk a kommunizmus örökségével? = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 16./2009. december 18.Robert Schuman-díjjal tüntette ki Tőkés László európai parlamenti képviselőt – az 1989-es romániai forradalomban játszott szerepének elismeréseként – Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának elnöke a frakció strasbourgi ülésén. „Európa újraegyesítését olyan bátor és határozott emberek tették lehetővé, amilyen Ön” – hangsúlyozta Daul a csütörtöki díjátadó ünnepségen. A díj átvételekor Tőkés László kiemelte: „Kivételes jelentőséggel bír az a körülmény, hogy a forradalom éppen Temesváron tört ki, egy olyan városban, ahol mintegy tíz nemzeti közösség és ugyanannyi vallási felekezet él együtt a kölcsönös megértés és tisztelet szellemében. ” /Schuman-díjat kapott Tőkés László. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 18./ A magyarországi Terror Háza Múzeum alapítványa által létrehozott, 10 000 euróval járó Petőfi-díjat idén Tőkés László és Gabriel Andreescu író, publicista kapta. A közép-európai népek szabadságáért végzett tevékenységet elismerő kitüntetés átadásán Schmidt Mária, az intézmény főigazgatója szerint Románia és Magyarország ma ugyanúgy egymásra van utalva, mint húsz éve, a rendszerváltozás idején: ma a geopolitikai helyzet megváltozása, akkor a kommunizmusból szerzett tapasztalatok kötötték össze. /Belföldi hírek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 18./2010. március 11.„Három napig magyar”„Három napig magyar” – legtömörebben így lehet összefoglalni mindazt, ami az 1990 „Fekete Márciusa” miatt börtönbe zárt marosmenti cigányokkal történt. Ezt az életérzést Puczi Béla egykori elítélt fogalmazta meg egy vele készült interjú-kötetben. Ezt idézte Budapesten Schmidt Mária főigazgató a Terror Háza és a Polgári Kultúráért Alapítvány által közösen alapított Petőfi Emléklap a Helytállásért díjátadóján, 2010. március 11-én. A megemlékezéssel egybekötött ünnepséget tízperces film vezette be, amelyben megrázó képsorokkal idézték fel a húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen történteket. A nagyszámú érdeklődő annak is tanúja lehetett, amint Sütő András megverve, fél szemét elveszítve is a szülőföldön való maradás mellett tesz hitet: „ha lehet”. És hogy ne lehessen, ennek céljából minden lehetőt megtett az egykori Szekuritáté – jelentette ki Schmidt Mária történész, aki egyértelműsítette: a marosvásárhelyi pogrom-kísérlet a volt kommunista nómenklatúra hatalomátmentését és a titkosszolgálatok újjáalakítását voltak hivatottak előkészíteni. Iliescu akkori ideiglenes államfő hathatós támogatását élvezte az akkoriban megalapított Vatra Românească „kulturális egyesület”, amely vehemens magyargyűlöletével tulajdonképpen az egész pogromot levezényelte. A történészasszony emlékeztetett: 1989. karácsonyán magyarok és románok együtt döntötték meg a diktatúrát – 1990. márciusában viszont épp azért ugrasztották egymásnak a békésen egymás mellett élni kívánó nemzetiségeket, hogy ne tudjanak összefogni a bukott eszme kiszolgálói ellen. A Fekete Március eseménysorozata tulajdonképpen a dezinformálás, a figyelemelterelés eszköze is volt egyben. Az akkor a magyarok mellett kiálló marosszentgyörgyi és Marosvásárhely környéki cigányok közül többeket súlyos börtönévekre ítéltek, míg a románok közül senkit sem találtak bűnösnek. Közös szégyenünk, hogy húsz évig adósok maradtunk a köszönettel és az elismeréssel – jelentette ki a Terror Házának vezetője. Ők nagyon nagy árat fizettek hősiességükért – emlékeztetett Schmidt Mária. A Magyarországra menekült Puczi Béla például tíz évig várt, míg megkapta a menekültstátuszt (közben Franciaországot is megjárta, de onnan is visszatoloncolták); soha se munkát, se állampolgárságot nem kapott – emlékeztetett Schmidt Mária. Tőkés László volt királyhágómelléki püspök a babiloni fogságból hazatért zsidók építő munkájának példázatával vezette fel köszöntőjét. 1990. január 5-én a Nemzeti Megmentési Front még megkövette a kommunizmus bűnei miatt a kisebbségeket, és állásfoglalásában egyéni és kollektív jogokat ígértek – ehhez képest viszont február végén Ion Iliescu már az erdélyi megyék „szeparatizmusáról”, tulajdonképpen a magyar revizionizmusról beszélt, mesterségesen szítva a magyarellenes hisztériát. Fél évszázad múltán az első szabad magyar nemzeti ünnepünk, 1990. március 15-e kiváló alkalmat kínált erdélyi magyar közösségünk megalázására. Az utódkommunisták az „oszd meg és uralkodj” elve alapján cselekedtek, mutatott rá az EP-képviselő: szembefordították egymással nem csupán a magyarokat és a románokat, hanem a különböző társadalmi osztályokat is: a bányászokat a bukarestiekkel, az egyszerű munkást az értelmiséggel, a forradalmárokat pedig egyszerűen „lehuligánozták”. A marosvásárhelyi szomorú emlékű események következtében „újrakeresztelték” a Szekuritátét, mondta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, továbbá a pogromkísérlet és a bányászjárások egyenes folyományaként elmaradtak a felelősségre vonások: bár Dan Voinea katonai ügyész legutóbb a prágai nemzetközi kommunizmus-ellenes konferencián is kijelentette, hogy beazonosították mind a forradalom ideje alatt gyilkolókat, mind a későbbi események felelőseit, mai napig nem álltak bíróság elé. Jogőrzés helyett jogorzás törént, idézte az egykori temesvári lelkipásztor. Tőkés László nagyon fájlalta, hogy az „áldozatból lett bűnös”. Azért csatlakozott Schmidt Mária kezdeményezéséhez, hogy talpára álljon a felfordult világ, hogy megtörténjen az elmaradt igazságtétel. Ugyanakkor – mint mondta – ő „is osztozik a szégyenben”, és elismerte, hogy ez csak szerény kezdete annak, amit megérdemelnek „cigány testvéreink”. Tőkés örömmel fogadta azt a hírt, hogy Bajnai Gordon is fogadta a kitüntetetteket és megígérte, „utánanéz a jóvátétel” lehetőségének. Az EP-képviselő rámutatott, hogy az egykori közös fellépés jó példát mutat a cigánykérdés rendezésére a mának is. „Össze kell fognunk cigány testvéreinkkel” – mondta. Tőkés László abbéli fájdalmát is kifejezte, hogy a kommunizmus áldozatait még mindig alsóbbrendűnek tekintik a holokauszténál. „Rossz íze van a holokauszt tagadását tiltó törvény egyoldalúságának, a kommunizmus áldozataira is hasonlóan oda kell figyelnünk” – fogalmazott. Végezetül a püspök a megemlékezések további állomásaira hívta fel a figyelmet: március 17-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben szerveznek konferenciát a „Fekete Március” tiszteletére, 19-én Marosvásárhelyen az Igazság Fáklyás Menetével emlékeznek, 20-án délelőtt nemzetközi konferencia keretében gondolkodnak magyarok, románok, illetve meghívott EP-képviselők a közös múltról és közös jövőről, míg délután a Vártemplomban Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagygyűlést tartanak. Temetetlen holtak felett járunk – kezdte beszédét Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Polgári Kultúráért Alapítvány egyik alapítója. A politikus hiánypótlónak tartja a díjat, ugyanakkor elkésettnek is. Meggyalázták az emberi méltóságot akkor és azóta is – hívta fel a figyelmet. Felidézte Puczi Béla egy mondatát, mely szerint három napig volt csak magyar. Ez szívbemarkoló, a mi felelősségünk – fogalmazott. Sok adósságunk van a múltból – jelentette ki Balog. Ki győzi ezeket kifizetni, „hol vannak a sok temetetlen holt eltemetői?” – tette fel a kérdést a politikus. Az állam feladata lenne? – vetette fel. Felszólította a mindenkori kormányt, hogy erkölcsi és anyagi jóvátételt adjon ezeknek az embereknek. Megígérte, hogy ezért ő személyesen is dolgozni fog. „De az igazi Magyarország mégiscsak a civil kurázsiból áll” – jelentette ki Balog Zoltán. Szerinte minden változás úgy kezdődik, hogy valakik döntenek, amihez pedig szív kell. Végre meg kell értetni, meg kell írni, hogy itt – a Kárpát-medencében és Magyarországon is – igenis van, volt békés egymás mellett élés – mondta. Balog szerint fontos, hogy ez minél világosabb legyen. Bár vannak, akik a gyűlöletből szeretnének erőt meríteni, ez csak erőszakot szülhet – figyelmeztetett a politikus. Mi azt mondjuk: „Ne féljetek, itt vagyunk” – fogalmazott. Egymásra vagyunk ítélve – ezt mondja Balognak a cigányok 1990-es csatakiáltása. Racionálisan sem hagyhatjuk figyelmen kívül a hazánkban élő 700-800 ezer cigányt, mert nélkülük nem fog menni. És nem elég a kormányok elszántsága, kell az emberek, a szív döntése is – fogalmazott Balog. Hangsúlyozta a megbékélés szükségességét, mert „megpróbálni csak ezt érdemes”. A társ-díjalapító felszólalása után átadták a Petőfi Emléklapot a Helytállásért Lőrinczi Józsefnek, Sütő Józsefnek, Puczi Béla özvegyének és Szilágyi Józsefnek. Szilveszteri Kis Péter és Tóth Árpád, aki a letartóztatása és vallatása közben történ bántalmazásba halt bele 1991-ben, posztumusz részesültek elismerésben, az ő emléklapjaikat Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át. Az eseményen felszólalt Kincses Előd, a Maros Megyei Megmentési Front alelnöke és Baricz Lajos atya is. Előbbi felidézte, hogy ő fogta vissza a Securitate emberei által mesterségesen feltüzelt székelyeket, hogy ne induljanak meg Marosvásárhely ellen. Budapest, 2010. március 11. Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája/ Magyar Nemzet Online. Forrás: tokeslaszlo.eu/cikk 2010. március 12.Balog Zoltán: a magyar kormánynak kárpótlást kell adnia a marosvásárhelyi áldozatoknakBalog Zoltán fideszes képviselő szerint a mindenkori magyar kormánynak anyagi és erkölcsi kárpótlást kell nyújtania az 1990-ben Marosvásárhelyen elkövetett magyarellenes pogrom áldozatainak, bebörtönözötteinek vagy hozzátartozóiknak, akik között a magyarokért kiálló cigányok is voltak. Balog erről Budapesten egy megemlékező rendezvényen beszélt, ahol felszólalt Schmidt Mária, Kincses Előd, Tőkés László, és felolvasták Bajnai Gordon levelét is. Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke a Terror Háza Múzeum és a Polgári Kultúráért Alapítvány közös rendezvényén kitért arra: 1990-ben nem először fordult elő, hogy a magyarok segítségére sietett egy másik kisebbség, amelynek tagjait meghurcolták, mert segítettek a magyaroknak az ellenük indított pogrommal szemben. Mint mondta, a magyar állam a pogrom áldozataival szemben az őket megillető kárpótlással még mindig adós, pedig az a leghelyesebb, "ha a mi sorsunkat mi magunk intézzük". A politikus hangsúlyozta: meg kell írni, közzé kell tenni és meg kell értetni mindenkivel, hogy évszázadokon keresztül volt, és ma is van békés egymás mellett élés Erdélyben, ahol "mindig volt szeretet és tolerancia a nemzetiségek között." Balog Zoltán arról is szólt hogy Magyarország előrelépése, boldogulása "nem fog menni a cigányság nélkül", akik mintegy 700-800 ezren élnek az országban. "Egymásra vagyunk ítélve" - fogalmazott -, majd hozzátette: "a békés egymás mellett élés mellett kell állást foglalni, bármi történt is Olaszliszkán, Tatárszentgyörgyön vagy Kislétán". A rendezvényen felolvasták Bajnai Gordon miniszterelnök levelét is, melyben a kormányfő nemzeti és személyes tragédiának nevezte a Marosvásárhelyen 1990. március 19-20-án történt magyarellenes pogromot. Mint írta, sokan életükkel vagy szabadságukkal fizettek a nemzeti önrendelkezés és a kisebbségi magyar nyelven való oktatás melletti kiállásukért. Marosvásárhelyen alapvető emberi jogokat ért brutális támadás, de minden csepp vér a szabadságot erősítette Erdélyben - mutatott rá Bajnai Gordon. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója köszöntőjében arról beszélt: magyar szeparatizmussal és polgárháborús veszéllyel fenyegetett 1990 elején a hivatalos román állami vezetés, ami figyelemelterelő hadművelet volt arról, hogy a pártállam és a titkosszolgálat átmenthesse hatalmát. A magyarok ellen feltüzelt és felbérelt 1500 román paraszttal elhitette a hatalom, hogy Erdély ki akar szakadni Romániából, és megostromoltatták velük az RMDSZ székházát, ahol mindössze 79 magyar tartózkodott a padláson. A románok szétzúztak mindent, amit ott találtak, majd tárgyalások után szabad elvonulást ígértek a magyaroknak. Ezt nem tartották be, Sütő András írót ekkor verték meg úgy, hogy elvesztette fél szeme világát – folytatta. A főigazgató arról is beszélt, hogy az erdélyi cigányok segítettek ekkor a magyaroknak, ekkor skandálták azt az azóta már szállóigévé vált mondatot, hogy "Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!". A pogrom során három embert szándékosan halálra gázoltak, a gyilkosok megbízói ismertek, de azóta sem kérték őket számon - hangsúlyozta. A magyaroknak segítő romákat perbe fogták emberölési kísérlet és a román állam vagyona megrongálásának vádjával, melynek során tetemes pénzbírságot és néhány hónapostól másfél évig terjedő börtönbüntetést róttak ki rájuk. Tőkés László európai uniós képviselő kitért arra: a magyarok március 15-i ünnepsége adott alkalmat arra a román titkosszolgálatnak, hogy a magyarok ellen pogromot szervezzenek. Egymásnak ugrasztották nem csak a román és a magyar nemzetiséget, hanem a különböző társadalmi rétegeket is. Felhívta arra a figyelmet, hogy ez a taktika most is érvényes, ennek alátámasztására felhozta azt az egyébként kudarcba fulladt kísérletet, melynek során bukaresti romákat akartak volna elhozni Csíkszeredára, hogy tüntessenek az ottani székely magyarok ellen. 1990-ben a román kormány "Magyarországra kente" a marosvásárhelyi vérengzés kirobbantását, a vádaskodás leple alatt pedig "újjáalakították a régi kommunista titkosszolgálatot, ugyanabban a szellemben, a posztkommunizmus egyik alapintézményeként". A politikus azt mondta: Bajnai Gordon ígéretet tett arra, hogy "utánanéz a jóvátétel lehetőségeinek" a marosvásárhelyi vérengzés kapcsán, ennek végrehajtása azonban a volt püspök véleménye szerint a román kormányon múlik. Beszédében egyoldalúnak nevezte a holokauszttagadásról szóló, kedden Sólyom László államfő által aláírt törvényt, mert szerinte - noha "a zsidóság fájdalmára is oda kell figyelni" - más típusú üldöztetés tagadását is büntetni kellene. Kincses Előd, az 1990-ban működött Maros Megyei Nemzeti Megmentési Front akkori alelnöke a román média 1990-es tevékenységéből kiemelte: az azzal fenyegetőzött, hogy a magyarok el akartak szakadni Romániától. Meglátása szerint azért nem sikerült a nemzetek közötti összefogás, mert a rendszerváltás során hatalomra kerülők "nem voltak érdekeltek Románia demokratikus útra terelésében". Az ünnepi alkalmon a magyarok mellett kiálló cigányok közül a Petőfi emléklap a helytállásért nevű elismeréseket Balog Zoltán adta át. Lőrinczi József kőműves, Sütő József vállalati alkalmazott, Szilágyi József asztalos személyesen vette át a díjat, míg Puczi Bélának, Szilveszteri Kis Péternek és Tóth Árpádnak posztumusz ítélték oda a díjakat. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2010. március 13.Három napig magyar"Petőfi Emléklap a Fekete Március cigány hőseinek "Három napig magyar" – legtömörebben így lehet összefoglalni mindazt, ami az 1990 "Fekete Márciusa" miatt börtönbe zárt Maros menti cigányokkal történt. Ezt az életérzést Puczi Béla egykori elítélt fogalmazta meg egy vele készült interjúkötetben, ezt idézte Budapesten Schmidt Mária főigazgató a Terror Háza és a Polgári Kultúráért Alapítvány által közösen alapított Petőfi Emléklap a Helytállásért díjátadóján 2010. március 11-én. A megemlékezéssel egybekötött ünnepséget tízperces film vezette fel, amelyben megrázó képsorokkal idézték meg a húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen történteket, így a nagyszámú érdeklődő láthatta Sütő Andrást, amint megverve, fél szemét elveszítve is a szülőföldön való maradás mellett tesz hitet: "ha lehet". És hogy ne lehessen, ezért mindent megett az egykori Szekuritáté – jelentette ki Schmidt Mária történész, aki egyértelműsítette: a marosvásárhelyi pogromkísérlet a volt kommunista nómenklatúra hatalomátmentését és a titkosszolgálatok újjáalakítását voltak hivatottak előkészíteni. Iliescu akkori ideiglenes államfő hathatós támogatását élvezte az akkoriban megalapított Vatra Româneasca "kulturális egyesület", amely vehemens magyargyűlöletével tulajdonképpen az egész pogromot levezényelte. Az akkor a magyarok mellett kiálló marosszentgyörgyi és Marosvásárhely környéki cigányok közül többeket súlyos börtönévekre ítéltek, míg a románok közül nem találtak bűnöst, hívta fel a figyelmet a Terror Háza vezetője – és közös szégyenünk, hogy húsz évig adósok maradtunk a köszönettel és az elismeréssel. Ők nagyon nagy árat fizettek hősiességükért – emlékeztetett Schmidt Mária. A Magyarországra menekült Puczi Béla például tíz évig várt, míg megkapta a menekültstátust (közben Franciaországot is megjárta, de onnan is visszatoloncolták), soha se munkát, se állampolgárságot nem kapott. "Van miért pironkodnunk" – fogalmazott. Tőkés László volt királyhágó-melléki püspök a babiloni fogságból hazatért zsidók építő munkájának példázatával vezette fel köszöntőjét, majd az igazságtételt sürgette. Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Polgári Kultúráért Alapítvány egyik alapítója hiánypótlónak tartja a díjat, ugyanakkor elkésettnek is. Meggyalázták az emberi méltóságot akkor és azóta is – hívta fel a figyelmet. Felidézte Puczi Béla egy mondatát, mely szerint három napig volt csak magyar. A beszédek után átadták a Petőfi Emléklapot a Helytállásért Lőrinczi Józsefnek, Sütő Józsefnek, Puczi Béla özvegyének és Szilágyi Józsefnek. Szilveszteri Kis Péter és Tóth Árpád, aki a letartóztatása és vallatása közben történt bántalmazásba halt bele 1991-ben, posztumusz részesültek elismerésben, az ő emléklapjaikat Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át. Az eseményen felszólalt Kincses Előd, az akkori Maros Megyei Megmentési Front alelnöke és Baricz Lajos atya is. Előbbi felidézte, hogy ő fogta vissza a Szekuritáté emberei által mesterségesen feltüzelt székelyeket, hogy ne induljanak meg Marosvásárhely ellen. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. március 20.Három napig magyar (Romákat tüntettek ki a Terror Házában)Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok! — ezt a szállóigévé vált mondatot kiabálták húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen a város minden pontjáról összesereglő cigányok a botokkal és kövekkel felfegyverzett, félrevezetett, leitatott, feldühödött, zömmel környékbeli románok gyűrűjébe került magyaroknak. Egyiküket múlt héten Petőfi Emléklap a Helytállásért elismeréssel tüntették ki a Terror Háza Múzeumban, ahol a húsz évvel ezelőtti véres eseményekről és azok áldozatairól emlékeztek meg. A kitüntetettek között volt Lőrinczi József, Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kis Péter, Tóth Árpád és Puczi Béla, utóbbi három egykori elítélt már csak posztumusz elismerést kapott. Balog Zoltán, a magyar Országgyűlés Emberjogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának elnöke úgy vélte: húszéves adósság megkésett visszafizetését kezdte meg a magyarság a mostani kitüntetés és emlékezés gesztusával. Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója emlékeztetve arra, hogy a húsz évvel ezelőtti magyarellenes pogrom kitervelője és irányítója a megbuktatott pártállami elit és a Szekuritáté volt, arra is felhívta a figyelmet, hogy bár ismertek a pogrom irányítói, a történtek után egyetlen románt sem vontak felelősségre, viszont húsz magyar cigány komoly börtönbüntetést kapott. A magyarok ellen feltüzelt és felbérelt 1500 románnal elhitette a hatalom, hogy Erdély ki akar szakadni Romániából, és megostromoltatták velük az RMDSZ székházát, ahol mindössze 79 magyar tartózkodott a padláson, szétzúztak mindent, amit ott találtak, majd szabad elvonulást ígértek a magyaroknak, de ezt nem tartották be, Sütő András írót ekkor verték meg úgy, hogy elvesztette fél szeme világát — folytatta. Tőkés László európai parlamenti képviselő kitért arra: a magyarok március 15-i ünnepsége adott alkalmat arra a román titkosszolgálatnak, hogy a magyarok ellen pogromot szervezzen. 1990-ben a román kormány Magyarországra kente a marosvásárhelyi vérengzés kirobbantását, a vádaskodás leple alatt pedig ,,újjáalakították a régi kommunista titkosszolgálatot ugyanabban a szellemben, a posztkommunizmus egyik alapintézményeként". Kincses Előd, a Maros Megyei Nemzeti Megmentési Front akkori alelnöke szerint azért nem sikerült a nemzetek közötti összefogás, mert a rendszerváltás során hatalomra kerülők nem voltak érdekeltek Románia demokratikus útra terelésében. Puczi Béla emlékezik A tavaly Magyarországon elhunyt Puczi Béla egyike volt annak a hat embernek, akit a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi összecsapások után őrizetbe vettek. Magyarországra menekült, a Roma Sajtóközpont munkatársai készítettek vele interjút, az ő és a romák szemszögéből meséli el a három nap történetét. ,,Azért a forradalom után nem telt bele sok idő, és a nép érezte, hogy valahogy nem jó úton halad ez a demokratizálás. (...) Aztán a munkahelyek is mind kezdtek megszűnni, és egyre több volt az összekoccanás a magyarok meg a románok között. Tizenkilencedikén délelőtt pálinkáztunk a víkendtelepen néhány baráttal, aztán hazamentem, lefeküdtem. Délután azzal költ a feleségem, hogy megjött az első hullám, egy kisebb csoport Hodákról, megvertek néhány szentgyörgyi magyart, és mentek tovább, be Vásárhelyre. Aztán estefelé jöttek többen a hírrel, hogy az RMDSZ-székháznál megy a csata. A fiam s még néhányan a segítségükre indultak. (...) Akkor éjjel már senki nem aludt. Őrségben volt mindenki, cigány, magyar. Másnap reggel aztán megindultak a hodákiak. Mindenki az utcán volt, a magyar pap meghúzatta a harangokat, később meg is hurcolták érte. (...) Azzal etették be őket, hogy Vásárhelyen a magyarok ölik a román gyerekeket. Kitudódott az utolsó tárgyalásunkon, már a román asszony vallotta be, hogy a férje úgy be volt itatva, hogy a saját házát fejszével vágta le. (...) Beálltunk a tömegbe, hallgattuk a beszédeket. Köztünk és a románok között egy vékony kordon rendőrökből meg sorkatonákból. Ekkor érkeztek meg a marosvásárhelyi cigányok Gondos Károly és Boldizsár Máté vezetésével, irtó sokan. Nem tudták először, ki a román, ki a magyar, odakiáltottak hát románul: hol vagytok, testvérek? A románok visszakiáltottak: itt vagyunk. Na jó, ha ott vagytok, akkor megyünk mi nektek. Előbb a magyarok sem tudták, hogy kik azok, egyikőjük elkiáltotta magát: ne féljetek, magyarok, mert itt vannak a cigányok! Így kezdődött el a románok kiverése a városból. A harc nem tartott tovább két óránál, de a hajsza egész reggelig folyt." Részlet Puczi Bála Három napig magyar című könyvéből — Roma Sajtóközpont, Budapest, 2000. (Összeállítás a www.mult-kor.hu nyomán) Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. március 21.Az Igazság Fáklyás MeneteMintegy másfélezren gyűltek össze a marosvásárhelyi Kultúrpalota előtt 2010. március 19-én, pénteken este, hogy a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi Fekete Márciusra emlékezve részt vegyenek az Igazság Fáklyás Menetén. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), Tőkés László EP-képviselő irodájaés a Pro Europa Liga (PEL) által szervezett megmozduláson Kincses Előd ügyvéd, egykori marosvásárhelyi vezető magyarul, míg Smaranda Enache, a PEL társelnöke románul olvasta fel a szervezők Felhívását, amelyet Traian Băsescu államfőhöz, Emil Boc miniszterelnökhöz és Laura Codruţa Kövesi főügyészhez intéztek. A húsz éve történt marosvásárhelyi pogromkísérlet kapcsán a Felhívás szövegezői rámutatnak: a civil társadalom, az erőszak áldozatai és a sajtó többszöri sürgetése ellenére az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekről az igazságot ma sem ismerjük, ahogy nem ismerjük a teljes igazságot az 1989. decemberi forradalomról sem és az azt követő bányászjárásokról sem, mivel az igazságszolgáltatás a mai napig nem volt hajlandó feltárni az akkori történéseket. Mint megfogalmazzák: a tények fel nem tárása és a bűnösök meg nem nevezése miatt – húsz év után is – a magyar közösségre igazságtalanul rásütik a kollektív bűnösség fájdalmas bélyegét és ez egy demokratikus társadalomban elfogadhatatlan. Épp ezért a Felhívás támogatói kérik azoknak az azonosítását, akik eldöntötték és megszervezték a felfegyverzett parasztok Marosvásárhelyre való beszállítását, akik megszervezték a népi milíciákat és a székelykocsárdi állomásig szállították azokat a bányászokat, akiket a marosvásárhelyi polgárok ellen akartak bevetni, valamint azoknak az azonosítását, akik Zalatnán és a Mócok földjének más helyiségeiben mozgósítottak azért, hogy az ottani lakosságot Marosvásárhelyre szállítsák. „Kérjük, hogy a hatályos törvényeknek megfelelően mindazokat büntessék meg, akik 1990. március 19-én értelmi szerzői voltak az RMDSZ, NKDP és NLP székházai megtámadásának és feldúlásának, az ezeket védő marosvásárhelyi polgárok súlyos bántalmazásának, illetve akik egy napra rá, március 20-án megszervezték a Marosvásárhely főterén békésen tüntető polgári lakosság elleni erőszakos megnyilvánulásokat” – áll a dokumentumban. A Felhívás felolvasása után a fáklyásmenet résztvevői – jelentős karhatalmi biztosítás mellett – a volt RMDSZ-székházhoz vonultak, ahol Tőkés László püspök románul, illetve Kecskés Csaba marosvásárhelyi unitárius esperes magyarul mondta el a Miatyánkot. Az emlékezők innen Sütő András és Jakabffy Attila sírjához vonultak, és a kegyelet gyertyái mellett nemzeti imáinkkal tisztelegtek a marosvásárhelyi hősök előtt. Közös múlt, közös jövő A Szeretet Márciusa elnevezésű rendezvénysorozat másnapján délelőtt 10 órától kezdődött a „Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában” című konferencia, amelyen házigazdaként Kali István, a maros-megyei EMNT elnöke köszöntötte a Deus Providebit Tanulmányi Ház konferenciatermét zsúfolásig megtöltő résztvevőket. Tőkés László EP-képviselő, a rendezvénysorozat kezdeményezőjeként megnyitó előadásában abbéli reményét fogalmazta meg, hogy „emlékezésünk békévé oldja a múltat”. Mint mondta: a közös rendezvény a megbékélést szolgálja, ilyen értelemben köszönetet mondott a PEL-nek és kiemelten Smaranda Enache emberjogi harcosnak, valamint Kincses Előd „egykori és jelenlegi ügyvédjének”, hiszen szomorú aktualitás, mutatott rá Tőkés, hogy a marosvásárhelyi bíróságokon Kincses Előd képviseli a Ștefan Gusă tömeggyilkos tábornok szobrának felállítását megakadályozni kívánó keresetüket. Az EMNT elnöke ugyanakkor hiányérzetének is hangot adott, amiért az RMDSZ nem vállalt közösséget ebben a rendezvénysorozatban. Elismeréssel említette a Bernády György Alapítvány által készíttetett tizenkét órás dokumentumfilmet, amely érdemben hozzájárul a múltfeltáráshoz, talán sikerül leépíteni az épp húsz évvel ezelőtt erőszakolt sztereotípiákat, jelentette ki az egykori temesvári lelkipásztor, mint ahogyan a román közszolgálati televízióban sugárzott háromrészes filmsorozat is ezt a célt szolgálja. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el azokat a megnyilvánulásokat sem, amelyek a román szélsőségek köreiből indulnak, és a magyar veszély újbóli feljátszásával gyakorlatilag az önigazolást keresnek. A püspök ezzel a szombatra, épp március 20-ra tervezett maroshévízi román nagygyűlésre utalt, és amint megfogalmazta: a szeparatizmus vádját már megint azért veszik elő, hogy az egységes székelyföldi régió tervét ellehetetlenítsék. 1989, Temesvár: a hiteles forradalmat jelenítette meg – jelentette ki az erdélyi EP-képviselő. Ezzel szemben – „Temesvár szellemével” ellentétesen – 1990 márciusának Marovásárhelyét „Ceuşescu kísértete” járta be. Temesvár szolidaritáson, tolerancián és szereteten alapuló összefogását a gyűlöletre és a mondvacsinált ellenségképre alapozott „ellenforradalom” törte meg. A biztató kezdet – Temesváron a bűnösök elleni per, a Temesvári Kiáltvány, a Nemzeti Megmentési Front kisebbségbarát nyilatkozata stb. – után a rendszerváltozást eltérítették, mondta a püspök. A gyűlölet forgatókönyve a marosvásárhelyi Fekete Márciusba torkollott: nem interetnikai konfliktusról kell beszélnünk, hangsúlyozta Tőkés, hiszen nem egy szimmetrikus viszonyról volt szó: inkább agresszorokról és áldozatokról van szó. Mindezt azért tervezte meg a volt kommunista nómenklatúra, hogy visszatérhessen a hatalomba a Szekuritáté, berendezkedtek a posztkommunista erők, elindultak az első „szabad” parlamenti választáson – végezetül a kommunistáknak és a titkosszolgálatnak sikerült átmentenie a hatalmukat. Ma, Marosvásárhelyen nem egyedi megemlékezést tartunk, hívta fel a figyelmet az EMNT elnöke, hanem az egész térségünket sújtó, a volt szovjet tömb országaiban két évtizede tartó visszarendeződés ellen, a posztkommunista struktúrák továbbélése ellen tiltakozunk. A rendszerváltozást folytatnunk kell, szögezte le Tőkés László, az 1989-ben elkezdődött folyamat eredeti szellemében harcoljunk a jóvátételért, azonosítsuk a bűntettek elkövetőit, vonjuk felelősségre őket. Nemzetközi példák egész sora mutatja, hogy bő két évtized után immár Európa is képes szembenézni a kommunizmus örökségével, az Európa Tanács, az Európai Parlament, az Európai Néppárt elítélték a bűnös rendszert, illetve a volt kommunista blokk országainak múltfeltáró intézetei képviselőinek prágai tanácskozásán még egy nemzetközi büntetőbíróság felállításának igénye is megfogalmazódott. De a nemzeti kormányoknak is megvan a saját felelősségük a kommunista múlttal való őszinte szembenézés tárgykörében – ezt a cél kívánja szolgálni a konferencia is, zárta beszédét Tőkés László. Smaranda Enache köszöntő beszédében többek között felvillantotta Kincses Előd és az ő közös sorsát: 1990 márciusa után mindkettőjüket közellenségnek kiáltották ki, őt munkahelyéről is eltávolították, illetve megakadályozták, hogy mindketten elinduljanak a rákövetkező parlamenti választáson. A PEL társelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos a civilszféra hozzájárulása a múltfeltáráshoz: ezért szervezték a fáklyásmenetet, és ezért is nagy öröm, hogy a konferencián a magyarok mellett részt vesznek román és zsidó történészek is. Az emberjogi harcos rámutatott: a nemzeti kisebbségek jogaiért, külön tekintettel a magyar közösségre továbbra is ki kell állni, mert az erdélyi magyarságot történelmi múltja miatt ez megilleti, másfelől a kisebbségek ezt igénylik is. Kincses Előd köszöntőjét azzal a kérdéssel indította: eljutottunk-e a Fekete Márciustól a Szeretet Márciusáig? Az egykori marosvásárhelyi vezető szerint a szeretet márciusa még vágyálom, előíró jellegű jövőkép, akárcsak a tízparancsolat. Épp azért, mert a román és magyar közösség a maga két külön világát építi, számára nagyon disszonánsnak tűnik, jelentette ki az ügyvéd, hogy RMDSZ nem vett részt a fáklyás felvonuláson, mint ahogyan a román pártok sem. „Annak idején nem UDMR-ét alapítottunk, hanem RMDSZ-t, és szeretnénk, ha így is viselkedne” – mondta az egykori marosvásárhelyi hős, akit a fekete március után emigrációba kényszerített az akkori román hatalom. A megnyitó előadások után Korpos Dalma, Tőkés László kolozsvári irodájának vezetője felolvasta Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövetének levelét, Gróh Gáspár, Mádl Ferenc kabinetvezetője az egykori köztársasági elnök üzenetét tolmácsolta. Király Károly egykori erdélyi magyar politikus is levelet intézett a résztvevőkhöz, amelyben egyebek mellett ezt írta: „A márciusi események nem spontán, nem román-magyar ellentétekből születtek, hanem mesterségesen táplált, szervezett és kirobbantott hatalmi, kormányzati eszközökkel támogatott, tragikus események voltak. Emlékeinkből kitörölni nem szabad, a múltat megváltoztatni nem lehet. De ha kellő tisztelettel és alázattal viszonyulunk hozzá, útravalóul adhatjuk a levont tanulságokat gyermekeink és unokáink részére.” Ezután az EMNT által meghirdetett „Családom fekete márciusa” című, esszé– vagy interjú-pályázat nyerteseinek adta át a díjakat Farkas Márta zsűrielnök. A középiskolás diákok és egyetemi hallgatók által beküldött pályaművek közül III. helyet Kusztos Dávid, a marosvásárhelyi Református Kollégium IX. osztályos tanulója, a II. díjat Dénes Hunor Levente, volt Bolyais diák, II. éves joghallgató, ezzel egyenértékű különdíjat Simon Alíz Tímea, a Művészeti Líceum tanulója, míg a fődíjat Szabó Dániel, II. éves egyetemi hallgató nyerte el. A marosvásárhelyi magyarok mellett harcoló, emiatt igazságtalanul bebörtönzött és üldözött magyarok és magyar-cigányok helytállásukért nemrégiben a Terror Házában megkapták a Petőfi emléklapot – a konferencián pedig Bajnai Gordon miniszterelnök levélben értesítette őket, hogy a Kisebbségekért Díjat adományoz nekik, miután jogszabály-módosítással azt külhoniakra is kiterjeszti. A díjakat Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés Emberjogi Bizottságának elnöke és Schmidt Mária, a Terror Házának igazgatónője adta át Lőrincz Józsefnek, Szilágyi Józsefnek, Sütő Józsefnek. Puczi Béla érdemeit post mortem ismerhetjük csak el, az ő díját felesége, Puczi Mária vette át. További posztumusz elismerésben részesült: Szilveszteri Kis Péterés Tóth Árpád – hozzátartozóik annyi sérelmet és megaláztatást szenvedtek el 1990 márciusa utáni két évtizedben, hogy sem a budapesti díjátadóra, sem Marosvásárhelyre nem jöttek el, nevükben Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át a díjat. Az ünnepélyes díjátadókat követően két tömbbe csoportosítva került sor a konferencia előadásaira. Balog Zoltán a teológiában ismert „helyettes elégtétel” fogalmából indult ki. Helyettes elégtételről akkor beszélünk, amikor nekünk kellene valamiért helytállnunk, felelősséget vállalnunk – de nem tesszük, viszont van valaki, aki ezt helyettünk megteszi. A fideszes politikus rámutatott: Közép-Kelet-Európában ez gyakorta előfordul, és nagy dolog, hogy vannak olyanok, akik képesek erre. A marosvásárhelyi roma hősök példáját azért tartotta fontosnak, mert a roma-probléma egész Európa számára egyre akutabbá válik, és a rengeteg – politikai manipuláció eszközeként felhasznált – negatív példa mellett szükségünk van a pozitív példák felmutatására. Ez a mi felelősségünk, jelentette ki Balog, ezeket a példákat kell mindig szembeállítanunk azokkal, akik minket akarnak szembeállítani. Az első előadássorozatban felszólalt Wiliam Totoc, berlini újságíró, számtalan tanulmány és könyv szerzője, aki az „Egy fiatal harcos portréja” című filmet esettanulmányként bemutatva a feléledő román szélsőséges mozgalmakról beszélt, elítélve a múlt misztifikálását és a nacionálkommunizmus meghosszabbítását. Matuska Márton délvidéki újságíró arról a „csodáról” beszélt, hogy Trianon után 90 évvel egy magyar ember felszólalhat a szerb parlamentben, Boros Zoltán televíziós szakember a Marosvásárhelyen húsz évvel ezelőtt létrejött, mesterségesen táplált „tömeges pszichózis” rejtelmét boncolgatta. A média felelősségét hangsúlyozta Éhn József, a Társaság a Kárpát-Medencei Magyarságért elnöke is. Dr. Ábrám Zoltán, a marosvásárhelyi események résztvevőjeként emlékeit elevenítette fel, és rámutatott: „Húsz év eltelt, és ma már egészséges összegzést végezve szükség szerint önkritikusnak kell lennünk. További kérdéseket kell feltennünk magunknak. Miért fogyunk napról napra, és miért csökken a magyar emberek közötti szolidaritás? Miért nem tudunk olyan értékrendet teremteni a sorainkban, amely a krisztusi szeretetre épül? […] Miért nem tanultunk eleget 1990 fekete márciusából?” Hozzászólásában Tófalvi Zoltán történész a hiteles adatok nyilvánosságra hozatala mellett érvelt, míg Mircea Suhăreanu a Pro Europa Liga részéről Marosvásárhely fokozatos elrománosítása mellett tanúskodott. A konferencia második paneljét Schmidt Mária történész előadása vezette fel, aki párhuzamot vont a 2006. őszén történt budapesti eseményekkel. A Terror Háza vezetője véleménye szerint 2006-ban is a hatalom provokálta az embereket. Tanulságként megfogalmazta, hogy a provokációt mindig és mindenkor le kell leplezni. A történész at kérteTraian Băsescu államfőtől, hogy tegye meg azokat a gesztusokat, amelyekkel a Fekete Március sebeit be lehetne gyógyítani. Gabriel Andreescu bukaresti emberjogi harcos felhívta a figyelmet arra, hogy a tragédián túl léteznek olyan momentumok, amelyekről nem beszéltünk eddig. 1990 márciusa után a magyar kérdés olyan szinten tevődött fel, amelyhez az addigi kurzuson szocializálódott román értelmiségek nem szoktak hozzá.. A központosító, homogenizáló államszemlélet addig nem engedte meg, hogy a kisebbségi kérdést érdemben feltegyék, mutatott rá a szakember. A zsidók nélküli antiszemitizmus kérdését leválasztva a problémakörről, Andreescu szerint a kisebbségek mai napig egyfajta provokációt jelentenek a többségi, homogén nemzetben gondolkodók számára. A másfélmilliós magyar közösségnek saját kultúrája van, érvelt a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó professzor, teremtő módon járulnak hozzá az ország életéhez. Ezért a jövő nagy tétje a magyar régiók létrejötte lesz. Balog Zoltán rövidre fogott előadásában a konferencia mottójaként választott tételt boncolgatta, mely szerint a jövő csak igazságra épülhet. A politikus kijelentette: nem a történelmi igazságról van szó, hanem az egyetemes emberi és a kisebbségi jogok alapján levezethető igazságról, a demokratikus jogállam igazságáról. Az emberjogi bizottság elnöke kijelentette: fundamentális kérdésekben nem lehet engedni. Még azokban sem, amelyek nem népszerűek a saját körünkben: mert ha ezekben engedünk, erkölcsi jogainkat veszítjük el, hitelességünket és legitimitásunkat. Az erőszak a gyávák eszköze, mondta Balog, és sajátosan közép-kelet-európai történet az, amikor a társadalmi békét a polgároknak kell megvédeniük az államhatalommal szemben. Végezetül megosztotta azt a spirituális tapasztalatát, mely szerint végső soron mindig az igazság győz a jogbitorlókkal szemben. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke arról beszélt, hogy az elszakadt részeknek figyelniük kell egymásra, mert tapasztalataink kiegészítik egymást. Ugyanakkor a nemzeti integráció mellett tett hitet, a magyar kormány nem hagyhatja a határon túli magyar közösségeket. A határmódosítás nélküli politikai integráció két pillére: az autonómia és kettős állampolgárság – fogalmazta meg a délvidéki politikus. Mikola István volt egészségügyi miniszter előadásában rákérdezett: valóban a szeretet márciusa lett a gyűlölet márciusából? Rámutatott: mindkettő aktív emberi érzés – be kell vetni magunkat annak az érdekében, hogy valóban belülről fakadóan tudjuk megélni. Kijelentette: erős anyaországra lenne szükség. A magyar nemzet befogadó, erős nemzet volt, a honfoglaló magyarok ilyen nemzetet alkottak meg, Szent István királyunk ezt teremtette meg. Ehhez képest, hívta fel a figyelmet a volt miniszter, a legfrissebb kutatások szerint a magyar népesség 53 százaléka anómiás (az anómia az az állapot, amikor egy társadalomban megszűnnek vagy felborulnak a normák, a szabályok, az emberek elvesztik a fogódzóikat, gyökértelenekké válnak). Őket nehéz mozgatni, de annál könnyebb manipulálni. A gazdasági válságon túl morális válságban van Magyarország, következésképpen erkölcsi erő és önvizsgálat szükséges. Mindez a békés egymás mellett éléshez is elengedhetetlen – hangsúlyozta a fideszes politikus. A konferenciát Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke zárta. A résztvevők Zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben megerősítették: a Fekete Március véres eseményei nem a két nemzeti közösség – a román és a magyar – közötti szembenállás következménye, hanem a hatalmukat és befolyásukat veszélyeztetve érző posztkommunista erők restaurációs kísérlete, melyet etnikai konfliktus gerjesztésével próbáltak leplezni és igazolni. A Marosvásárhelyi Fekete Március és az azt követő, hasonló forgatókönyv szerint zajló események – különösképpen az ún. bányászjárások – kimutatható módon késleltették a demokratikus átalakulást, Románia euroatlanti integrációját, és mindmáig érzékelhető módon hosszú időre megmérgezték a román-magyar viszonyt. A résztevők külön kitértek arra is, hogy Marosvásárhely önkormányzati elöljáróinak felelőssége és a romániai igazságszolgáltatás újabb szégyene, hogy a kommunista rezsim ellen felkelő temesváriakba lövető Ștefan Guşă tábornok szobrának felállítása engedélyt kapott, miközben az Európai Néppárt Kongresszusa határozottan elítélte a kommunista rendszerek egykori tisztségviselőinek dicsőítését. Abbéli meggyőződésüknek is hangot adtak, hogy „a jövő, Marosvásárhely, Erdély, Románia, és az egész Kárpát-medence országainak jövője csakis az igazságra épülhet. Nemzeti közösségeink közös jövője érdekében tehát igazság- és jóvátételt követelünk, a társadalmi igazságosság és a demokratikus jogrend maradéktalan érvényesítését”. Marosvásárhely, 2010. március 20. Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája. Forrás: erdon.ro 2010. március 22.A szeretet márciusaKözös múlt, közös jövő – otthon, Európában Mottó: Emlékezzünk, hogy az 1989-ben kivívott szabadság örömével folytathassuk a demokratikus rendszerváltozást! Emlékezzünk, hogy a húsz éve újjáébredt szeretet és szolidaritás erejével lépjünk fel az etnikai gyűlöletkeltés ellen! A szeretet márciusa című nemzetközi konferenciával folytatódott szombaton délelőtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Pro Európa Liga és Kincses Előd ügyvéd szervezésében Marosvásárhely fekete márciusa huszadik évfordulója alkalmából tartott rendezvénysorozat. A Deus Providebit Tanulmányi Házban a résztvevők Tőkés László európai parlamenti képviselő, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke és Kincses Előd ügyvéd visszaemlékezéseit hallgathatták az meg az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekről. Így volt – így legyen A konferencián felolvasták Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetének, illetve Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, valamint Bajnai Gordon magyar kormányfő üzenetét, majd két szakaszban folyatódott a rendezvény. Az első rész – Így volt – az emlékezésé volt. Ezen bemutatták Király Károly levelét, majd William Totok újságíró, Ábrám Zoltán egyetemi tanár, Matuska Márton újságíró, Boros Zoltán tévés szakember, Éhn József, a Társaság a Kárpát-medence Magyarságának elnöke előadásait követő vita után, Így legyen címszó alatt Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója, Gabriel Andreescu politológus, ÁgostonAndrás, a Vajdasági Demokrata Párt elnöke, Mikola István és Balog Zoltán magyar országgyűlési képviselők és Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke beszélt. Családom fekete márciusa A rendezvényen került sor a Családom fekete márciusa című pályázat díjainak kiosztására: az I. díjat Szabó Dániel másodéves egyetemi hallgató kapta, II. helyezett Dénes Hunor Levente II. éves joghallgató, volt bolyais diák lett, a második helyezéssel egyenlő különdíjat Simon Alíz Tímeának, a művészeti líceum tanulójának ítélték, a III. díjat Kusztos Dávid, a Marosvásárhelyi Református Kollégium IX. osztályos tanulója kapta. A szeretet kultúrája a mi identitásunk tartóoszlopa A rendezvénysorozat szombaton 17 órától a Vártemplomban tartott Kárpát-medencei ökumenikus találkozóval zárult. A találkozó előtt Tőkés László a Népújságnak elmondta: "A hit dimenziójában próbálunk sorsunkon felülemelkedni, a megbocsátás, a szeretet szintjére emelkedni, hiszen mi olthatná ki – mint víz a tüzet – a gyűlöletet más, mint a szeretet. Ne elégedjünk meg a tolerancia se hús, se hal semleges kifejezéssel. Nekünk vannak keresztyén hagyományaink, vannak keresztyén gyökereink. Mi a szeretet hitét valljuk, és a szeretet kultúrája a mi identitásunknak a tartóoszlopa. Tehát, amikor a Kárpát- medencéből összegyűlnek az egyházaink képviselői, és egyházaink hívei a maguk sokszínűségében képviselik a keresztyénséget, akkor mintegy Európának is üzenünk, hogy ha a válságaira megoldást akar találni, akkor nem elég csupán számolnia, statisztikákat készítenie és egyenleteket megoldania, vissza kell találnia gyökereihez". (mózes) Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. november 12.A történelmi múlt „integrációja” nélkül nem lehet szó európai integrációról2010. november 10-én az Európai Történelmek Megbékéltetése (Reconciliation of European Histories) elnevezésű munkacsoport az Európai Parlamentben tartotta soros ülését. Meghívott előadói Jan Tombiński nagykövet, a brüsszeli lengyel EU-Állandó Képviselet vezetője és Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke voltak. Sandra Kalniete lett néppárti képviselőasszony, a munkacsoport elnöke felvezető beszédében vázolta az ülés napirendi pontjait, kiemelve a munkacsoport lehetséges szerepét abban, hogy az európai népek és országok történelmei egységesítődjenek, és a jövő nemzedékek valósághű és hiteles oktatásban részesüljenek saját múltjuk, illetve Európa közös történelme tekintetében. Jan Tombiński a 2011. második felében hivatalba lépő lengyel elnökség várható politikai irányvonaláról szólva, arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a nácizmus és a fasizmus bűneivel szemben létezik a megfelelő nemzetközi igazságszolgáltatás, ezzel szemben a kommunizmus bűneiről mintha elfelejtkeztek volna az Unióban. Éppen ezért feltétlenül szükség van arra, hogy azonos mérce alkalmazásával, valamennyi totalitárius rendszer – ezenképpen a kommunista diktatúra – hazugságai és bűnei is lelepleződjenek, másfelől pedig hogy a munkacsoport partnereket találjon arra, hogy megfelelő eszközökkel harcolhasson az európai történelmi emlékezet elferdítése ellen. Az ezen a téren megtett konkrét lépések kapcsán a nagykövet azon intézmények európai hálózatát említette, amelyek a volt kommunista országok titkosszolgálatainak a dokumentumait vizsgálják. Továbbá azt is fontosnak ítélte, hogy ez a szervezeti hálózat, illetve a kommunista diktatúrák tudományos kutatásával foglalkozó intézmények hathatós európai támogatásban részesüljenek, és egy olyan politikai ernyő védnöksége alatt dolgozhassanak, amely eredményeik széles körű ismertetését biztosítsa, és az általuk kutatott témakörök közoktatásba való beemeléséről gondoskodjon. A lengyel nagykövet beszédét azzal a gondolattal zárta, hogy mivel a múlt valamennyiünk tulajdona, amelyet továbbadunk a jövő nemzedékeknek – fontos valamennyi európai ország és nép egészséges, kollektív történelmi tudatának a formálása. Tőkés László erdélyi képviselő beszéde arra az alapgondolatra épült, hogy jövőbeli – valós – európai integrációról aligha beszélhetünk a közös múlt megismerése és elismerése, népeink és országaink szerteágazó történelmének az integrálása nélkül. Annak ellenére, hogy a Vasfüggöny most már több mint húsz éve ledőlt, Kelet és Nyugat között mindmáig egy „virtuális vasfüggöny” magasodik, amely továbbra is megosztja Európát – állapította meg erdélyi képviselőnk. Ezért ez a kérdés a kontinens egésze számára egzisztenciális fontosságú; rendezésén mind a tagállamok, mind az Európai Unió szintjén munkálkodnunk kell. Irányadó példaként említette meg azt, a nemrégen elfogadott magyarországi törvényt, amely a holokauszt és a kommunizmus bűntetteinek tagadását azonos módon és mértékben bünteti. Ezzel együtt arról is beszámolt, hogy a kommunista múlttal való szembenézés iránti igény Romániában is felerősödött, és méltatta azon bukaresti civil szervezeteket, melyek a kommunizmus bűneinek feltárásán és az áldozatok azonosításán fáradoznak. A továbbiakban erdélyi képviselőnk két fontos európai projektre hívta fel a figyelmet. Az egyik az Európai Történelem Háza (House of European History), mely az európai népek és országok egységesített történelmének a megjelenítését tűzte ki célul. A másik pedig, mely Sandra Kalniete kezdeményezésére kezd formát ölteni, az egységes európai történelmi oktatás kialakításán fáradozik. A munkacsoport jövőbeli terveiről szólva, Tőkés László arra, a jövő esztendőre tervezett közmeghallgatásra hívta fel a figyelmet, amelyet magyar–szlovén–lett–bolgár együttműködéssel, a soron következő magyar EU-elnökség védnöksége alatt terveznek megrendezni. A reprezentatív rendezvény központi témája a totalitárius rezsimekben működött haláltáborok – a láger és a gulág – világának kendőzetlen és párhuzamos felmutatása lesz, külön kitekintéssel a mindmáig létező kommunista fogolytáborok könyörtelen valóságára – példának okáért Észak-Koreában és az apokaliptikus elnyomórendszert működtető Kínában. A kínai laogai elnevezésű koncentrációs táborok nem a kárhozatos múlt, hanem a „vad jelen” hátborzongató intézményei, melyek sokkoló kihívást jelentenek a „művelt” világ számára. A soron következő magyar és lengyel EU-elnökség folytonosságában határozottan fel kell lépnünk e pokolian embertelen haláltáborokkal szemben, különösképpen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy Jerzy Buzek személyében máris „lengyel elnöksége” van az Európai Parlamentnek – mondotta az EP alelnöke. 2. Az EP Bürójának délutáni ülésén szintén napirenden szerepelt az Európai Történelem Házának terve. A nagy horderejű EU-projekt – több évi előkészítés nyomán – jó úton halad a közeli megvalósulás felé. Rendkívüli meghívottként Hans-Gert Pöttering előző EP-elnök, az új európai intézmény kezdeményezője foglalta össze a terv megvalósítása ügyében megtett eddigi lépéseket. Az Európai Történelem Házára vonatkozó elnöki indítvány 2007. február 13-án – egyebek mellett – azt irányozta elő, hogy: „Ez a hely az európai történelemre való emlékezésünk és az európai egységesítési folyamat ápolásának színtere lenne, amely egyben az európai identitás alakítására is helyet kínálna”. 2007 decemberében a Büro egy független Szakértői Bizottságot állított fel, melyet a Történelem Háza koncepciójának a kidolgozásával bízott meg. Az időközben elkészült eszmei tervezetet, a Kulturális és Oktatási Bizottság (CULT) előzetes – kedvező – véleményezése alapján, a Büro 2008 decemberében hagyta jóvá. Ezzel együtt, Hans-Gert Pöttering vezetésével egy Kuratóriumot is felállított, a Tudományos Tanács élére Wlodzimierz Borodziej lengyel professzort nevezte ki, tagjai sorába pedig Schmidt Máriát, a budapesti Terror Házának az igazgatónőjét is beválasztotta. Tudnivaló az is, hogy a létrejövő kontinentális intézmény helyszínéül a brüsszeli Eastman Building reprezentatív épületét jelölték ki, melynek célszerű átalakítására pályázatot hirdettek. A Büro a nyertes pályázatot jóváhagyva, a munkálatok közeli elkezdéséről rendelkezett. A hozzászólások rendjén Tőkés László mindenekelőtt Hans-Gert Pöttering kiváló kezdeményezését méltatta, és rámutatott a létrejövő, sok rendeltetésű intézmény kelet-közép-európai térségünk szempontjából való különleges fontosságára. A volt szovjet birodalom országai nemcsak társadalmilag és gazdaságilag szakadtak volt le Európától, hanem az egykori Berlini Fal választóvonalán a történelem is megállni látszott – mondotta képviselőnk. Éppen ezért kivételes jelentősége van annak, hogy a volt keleti tömb országai – a közös Történelem Háza koncepciójának megfelelően – az európai idő vérkeringésébe újból visszakerüljenek, ezáltal is előre mozdítva az integrációt. A Szakértői Bizottság által elkészített „tartalmi irányvonalakról” szóló dokumentum vonatkozásában Tőkés László külön is kitért az első világháborút lezáró párizsi békerendszer és annak súlyos következményei árnyalt és hiteles bemutatásának fontosságára, különös tekintettel a Trianoni Szerződés nyomán kialakult kisebbségi állapotok kialakulására. Nem utolsósorban azt szorgalmazta, hogy a Büro tartsa magát eredeti célkitűzéséhez, és ennek megfelelően az Európai Történelem Házának felavatására 2014-ben, az I. világháború kitörésének centenáriumán kerüljön sor. 2011-ben hasonlóképpen meg kellene emlékezni a Szovjet Birodalom bukásának 20. évfordulójáról, méltóképpen megünnepelve Európa történelmi újjászületésének ezt a jubileumi eseményét – fűzte hozzá az EP erdélyi alelnöke. Tőkés László november 10-i munkaprogramjának befejezéseképpen az Európai Parlament ún. miniplenárisán elnökölt. Brüsszel, 2010. november 11. Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája, Erdély.ma 2011. március 19.Egymásnak ítélve – Fekete március Marosvásárhelyen(MTI) – A 21 évvel ezelőtti marosvásárhelyi véres történéseket és az ottani cigányság magyaroknak nyújtott segítségét idézi fel az Egymásnak ítélve – Fekete március Marosvásárhelyen című könyv, az angol és magyar nyelvű köteteket csütörtökön mutatták be Budapesten, a Terror Házában. Tőkés László európai parlamenti képviselő azt mondta: ritka pillanatai történelmünknek, amikor sikerül helyreállítani a természetes együttérzés és szolidaritás állapotát; a régóta leszakadt, megosztott, egymásnak uszított magyarok és cigányok egymásra találtak Marosvásárhelyen. "Annyira magától értetődően természetes, humánus és emberi volt, hogy éppen ez a varázsa ennek" – fogalmazott. Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerint a könyv egyik mondanivalója, hogy elhiggyük, rajtunk múlik, hogyan folytatódik a történet. A könyvben a befogadás, a megaláztatás, az elutasítás egyaránt megjelenik, szép és jó, rossz és igaz történetek egyaránt vannak. Kifejtette: annak a jegyében indult el a fekete március dokumentálása, hogy miközben annyi rossz, de igaz történetünk van, ezekkel szemben azokat a történeteket, amelyek igazak és jók, sorakoztassuk fel. A cigányok, akik akkor kiálltak a magyarok mellett, megakadályoztak egy polgárháborús helyzetet a városban, sok ember életét konkrétan megmentették azzal, hogy a feltüzelt román erőszakot nem engedték eluralkodni – emelte ki az államtitkár. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója azt mondta, szerették volna, hogy ha a rendezvényt a Román Kulturális Intézetben tartják, mert úgy gondolják, azt, ami több mint 20 éve Marosvásárhelyen történt, el kell kezdeni "kibeszélni" a románoknak és a magyaroknak. Az intézet vezetőjével abban maradtak, hogy a könyvbemutatót ne tartsák ott idén, viszont jövő márciusban a Terror Háza Múzeumban tartsanak egy "nagyszabású beszélgetést" román és magyar résztvevőkkel. "Kezdjük el ennek a nagyon fájó sebnek, ami a két szomszédos nemzetnek egy máig üszkösödő sebe, a kibeszélését" – fogalmazott a főigazgató. Tavaly a Terror Háza Múzeum és a Polgári Kultúráért Alapítvány közös rendezvényén a magyarok mellett kiálló cigányok közül a Petőfi-emléklap a helytállásért nevű elismeréseket adott át Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottsága elnökeként. A könyv a díjátadón és emlékünnepségen elhangzott szerkesztett beszédek mellett visszaemlékezéseket és fotókat gyűjt csokorba angol és magyar nyelven. Népújság (Marosvásárhely) 2012. március 22.A fekete márciusra emlékeztek BudapestenA XX. Század Intézet és a Román Kulturális Intézet által Fekete március – Marosvásárhely, 1990-2012 – Akkor és ma címmel szervezett, a Terror Háza Múzeumban tartott keddi kerekasztal-beszélgetésen Schmidt Mária azt mondta, ma is fontos beszélni arról, hogy 22 éve mi történt Marosvásárhelyen, mert csak így lehet elérni, hogy ne távolodjanak el egymástól a magyarok és a románok, hanem közösen dolgozzanak a jövőn. A hatalomnak tudomásul kell vennie, hogy nincs joga játszani közösségek életével, kockára tenni a közösségek közötti viszonyt politikai céljai érdekében – hangsúlyozta. Ki kell derülnie annak, hogy a hatalom miként manipulálta a magyarok és a románok közötti viszonyt – hangoztatta. Véleménye szerint arra is választ kell találni, hol volt a román rendőrség, amelynek feladata az lett volna, hogy megvédje a város polgárait. Tisztázni kell, hogy kitől és milyen parancsot kaptak – tette hozzá. Király Károly közgazdász, politikus arról beszélt, Erdély mindig is soknemzetiségű térség volt, évszázadokon át “a megértés földjének” számított. Amíg a hatalom, a politika közbe nem avatkozott, nem zavarta nagyobb összetűzés az együttélést – emlékeztetett. Hozzáfűzte: a magyarok akkor sem folyamodtak erőszakhoz, amikor Erdélyt Romániához csatolták. A fekete március eseményeiben szerinte a román televízió is nagy szerepet játszott, mert híradásaiban azt közölte, hogy a magyarok “gyilkolják a románokat”. Smaranda Enache emberi jogi aktivista azt hangsúlyozta, optimistán azt remélte, hogy a magyar–román “megbékélés útján vannak”, mielőtt hírt kaptak a marosvásárhelyi összecsapásokról, és arról, hogy az összetűzésekben Sütő András író is megsebesült. Mint mondta, románként ő is felelősnek érezte magát a történtekért. Radu Carp nemzetközi jogász azt emelte ki, hogy bár már 22 év telt el a fekete március óta, még mindig “titkok lengik körül” a történteket, hiszen nem világos, hogy miután évszázadokig konfliktusok nélkül élt egymás mellett a két közösség, a magyarok és a románok, miért törtek ki a zavargások. Brindusa Armanca, a Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója köszöntőjében azt mondta, jó, hogy Marosvásárhelyen, sem Románia más részein “nincsenek falak a közösségek között”, és az a cél, hogy ez így is maradjon. Népújság (Marosvásárhely) 2012. december 11.Mindszenty József hercegprímás születésének 120. évfordulójára emlékeztek NagyváradonA Magyarországot sújtó diktatúrák sokféle arcáról, a történelmi egyházak életére gyakorolt hatásáról tartott előadást Nagyváradon Schmidt Mária, a Terror Háza múzeum főigazgatója. Egy másfajta vallás. Schmidt Mária szerint a diktatúra az egyházak fokozatos elsorvasztását tervezte A kutató, egyetemi tanár Mindszenty József egykori római katolikus hercegprímás születésének 120. évfordulójára érkezett a váradolaszi református templomba, hogy ott a hívekkel együtt emlékezzen meg az elnyomó hatalommal szembeszálló egyházi vezetőről. A vasárnap délelőtti istentiszteleten Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke hirdette az igét. Tőkés azt a két igét választotta erre az alkalomra, amelyet Ravasz László egykori dunamelléki református püspök tervezett kihirdetni a Kálvin téri református templomban 1856. november negyedikén – ám aznap hajnalban a szovjet csapatok megtámadták Budapestet, elkezdődött a szabadságharc véres megtorlása, így az istentiszteletre már nem kerülhetett sor. Tőkés szintén Ravasz László megírt, ám el nem hangzott prédikációját idézve emlékeztette a gyülekezetet: 1956-ot „a magyar csodaként” aposztrofálta a külföldi sajtó, és bár a szabadságharcot vérbe fojtották, mindmáig az elnyomásnak való ellenállás szimbóluma maradt. Schmidt Mária előadásának elején leszögezte: nem véletlen, hogy a diktatúrákat mindig hangsúlyozott vallásellenesség jellemezte. Szolzsenyicin megállapításával egyetértve kijelentette: ennek az az oka, hogy a diktatúra maga is egyfajta vallás, amely saját vezérét, a diktátort emeli mintegy isteni pozícióba, s amely doktrínáiban, ideológiájában nem tűr semmiféle ellentmondást. Magyarországon éppúgy, mint Romániában, az egyházak vezetőit a kommunizmus idején reakciósokként tüntették fel, az elnyomás elleni fellépésüket politikai bűnként kezelték – pontosan azért, mert a diktatúra az egyházak fokozatos elsorvasztására és a vallás teljes felszámolására törekedett. Magyarországon még az úgynevezett „puha diktatúra” idején, a 60-as és 70-es években is börtönöztek be szerzeteseket és apácákat, azelőtt pedig, az ötvenes években rendszeresen ítéltek kegyetlen börtönbüntetésekre vagy halálra egyházi embereket, segédlelkésztől a püspökig. Mindszenty József esztergomi érsek, Magyarország utolsó hercegprímása azok között volt, akik mindkét huszadik századi elnyomó hatalommal, a fasizmussal és a kommunizmussal szemben is felemelte szavát, más társaihoz hasonlóan mintegy Magyarország lelkiismeretévé válva – mondta Schmidt Mária. Koncepciós perét maga Rákosi Mátyás irányította, életfogytiglanra ítélték, majd az Egyesült Államok nagykövetségén talált menedéket. „Büszkék lehetünk keresztény egyházunk legkiválóbb lelkészeire” – összegzett Schmidt Mária. Nagy Orsolya Krónika (Kolozsvár) 2014. február 20.Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (február 12-18.)Tőkés László a róla szóló könyv budapesti bemutatóján: „semmilyen leleplezési vagy bosszúvágy nincs bennem” Megszólalt a héten a 168 óra online kiadásában a hetilap munkatársa Lampé Ágnes és beszámolt arról a Terror Házában tartott könyvbemutatóról, ahol A Securitate célkeresztjében–Tőkés László küzdelme a román politikai rendőrséggel című Kriterion kiadványt hárman is méltattak, nevezetesen a kötet hőse, a könyv szerzője és a könyv főhősének a sajtófőnöke. A szokványosnak aligha tekinthető közönségtalálkozón a hangulatgerjesztés odáig fajult, hogy egy hozzászólásban, amit „Tőkés rezzenéstelen arccal hallgatott” arról értekeztek: Magyarországon „az egyház és a civil élet tele van besúgókkal”, itt „a hiteltelenség uralkodik” és ehhez a mai hatalom is asszisztál. Az öt nappal ezelőtti, budapesti könyvbemutató a január 30-i, Magyarország kolozsvári főkonzulátusán tartott rendezvény megismétlése volt, egy lényeges, jelzésértékű különbséggel. A Terror Háza, akárcsak a magyar külképviselet otthont adott ugyan a kötetbemutatónak, de míg a kolozsvári közönségtalálkozón a magyar főkonzul személyesen is ellátta a házgazda szerepkörét, addig az Andrássy út 60-ban a főigazgató asszony, Schmidt Mária erre a szerepkörre nem vállalkozott. Sőt maga helyett mást se jelölt ki a feladatra. Így, ha már a bevezető megtartására a Terror Házából még egy segédmunkatársra se futotta, annak elmondására Demeter Szilárd, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa és egyben Tőkés László irodavezetője kényszerült. A szokatlan főigazgatói hozzáállás mögött sok minden rejtőzhet, szervezési malőr, halaszthatatlan közfeladat ellátása, egyéb, nyilvánosságra nem tartozó elfoglaltság stb. stb. Tovább találgatni fölösleges is lenne. De nem kell bizonytalanságban maradnunk, hisz rendelkezésre áll egy beszédes információforrás, hisz segítségül hívható a múzeumi eseménynaptár. Ennek alapján pedig fehéren-feketén kiderült: itt bizony egy előre be nem tervezett, „spontán” akcióról lehet csak szó. A Terror Háza precíz honlapján mindig jó előre meghirdeti az Andrássy út 60-ban sorra kerülő rendezvényeit. Itt pedig most is több, e havi már megtartott vagy ezután megrendezésre kerülő eseményről olvashatunk. Viszont a házi krónikában a február 14-i dátumnál szó sincs semmilyen könyvbemutatóról; ezen a napon a múzeum honlapjáról csak az 1956-os fegyveres felkelőket idéző Pesti srácok program köszön reánk. Akármi is húzódhatott meg a háttérben, arról „A Securitate ma is mindenhol jelen van”–Tőkés László: akik két csecset szoptak címmel közreadott helyszíni tudósítás olvasója ebből sokat meg nem tudhatott. A „külsőségek” látszólag rendben voltak. Közönség volt, ha nem is túl nagy létszámban és nyílván a 168 óra munkatársa se véletlenül keveredett oda, Ő rögtön meg is hökkent, ahogyan belépett, mert: „a terem első sorában Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke és bizarr módon Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára és az Országgyűlés korábbi elnöke foglal helyet.” Meghökkenését csak annak tudjuk be, hogy vélhetően nem szokott Orbán évértékelőkre, meg Ady ünnepségekre Érmindszentre járni, mert akkor már korábban szembesülhetett volna azzal, hogy az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára már régóta váltott. Lelkes híve lett Tőkésnek, de nem csak neki, hanem azoknak is, akik reggeltől estig kommunistáznak, sőt a kommunisták esetleges visszatérésével riogatnak, mint történt ez egy minapi évértékelőn. Ami pedig a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének jelenlétét illeti, abban sem volt semmi meglepő: az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke már rég átlépett azon, hogy őt emberi méltóságában alázta meg köztévé, amikor Tőkés László kedvéért a bűnözők személyiségi jogainak megvédésére használt kitakarásos technikát alkalmazva kiretusálták az arcát a képernyőről. Tőkés László amint szót kapott a saját irodavezetőjétől – tudtuk meg a hetilap tudósítójától – átvette az irányítást, házigazda nem lévén, maga lépett elő azzá. Előbb még megfutotta az udvariassági köröket és annak rendje és módja szerint megköszönte a Terror Házának és Schmitt Máriának a helyszínbiztosítást, majd méltatta a szerzőt. Elmondta: a róla szóló kötet „nem csupán tényfeltárás, hanem a közvélemény szempontjából is fontos könyv”, majd arról is szólt: „a könyvből többet tudott meg a saját helyzetéről, mint amennyinek tudatában volt.” Eközben, némi derültséget keltve megrótta Demeter Szilárdot, mert az, lévén ő egy szolgálatkész beosztott, a hallgatóság óhaját meghallgatva egy mikrofont nyomott a Tőkés kezébe: „Nem fogom meg, nem szeretem ezt a mikrofonos világot – utasítja vissza a főnöke. – Kizökkentettél a gondolatmenetből – ad még egy virtuális taslit az irodavezetőnek.” A továbbiakban arról és úgy esett szó a moderátori szerepkört felvállaló Demeter és a könyvszerző dialógusában, amit a maszol olvasói a kolozsvári kötetbemutatóról szóló, január végi cikkünkben már olvashattak. Erre ezért külön ki sem térnénk. Ehelyett, közbevetőleg inkább említsük meg, hogy a Terror Házában ezen a pénteken nemcsak egy könyvprezentáció esett meg. Ekkor és itt készült egy tanulságos tartalmú interjú is Tőkés Lászlóval. Abban, egyebek mellett, a közönségtalálkozón a kettős elszámoltatást szorgalmazóról kiderült: a beszédben is kedveli azt a bizonyos kettősséget, amit az elszámoltatásokban oly „állhatatosan igényelt.” Az EP-képviselő a könyvbemutató alkalmából interjút adott a Magyar Hírlapnak, – az interjúkészítő ezúttal nem a lap magyarságpolitikai szakértője és külpolitikai rovatvezetője, Kristály Lehel, hanem Őry Mariann volt –, akinek Tőkés elmondta: „Sosem éreztem magam pártpolitikusnak, és már irtózom attól a sok mocsoktól, amiben részem volt akarva-akaratlanul az elmúlt két és fél évtizedben.” Azt is hozzátette: „különösebben nem is töri magát” azért, hogy brüsszeli mandátumhoz jusson és valójában nincsenek ilyen irányú személyes ambíciói. Korábban is csak – mint mondja – az „erőteljes alulról jövő elvárásoknak tettem eleget, amikor európai parlamenti politizálásra adtam a fejem.” Az EMNT elnökének szavai hallatán joggal merülhetett fel a kérdés: vajon Tőkés László ezt az alkalmat akarta kihasználni arra, hogy kimondja: elege van a politikából? Netán, hisz egyes szavai arra utalnak is erre, valóban komolyan fontolóra vette, hogy az EP-képviselői mandátumának májusi megszűnésével egy negyedszázados politikai karrierre is pontot tesz? Szavaival szembesülve a gyanútlan olvasó joggal akár arra is gondolhat: mennyire igaza van annak, aki így, a hatodik X-en túl, negyedszázadnyi élvonalbeli politizálás után, csömört kapott a hol meleget, de újabban inkább csak hideget hozó politizálástól, a fárasztó állandó közszerepléstől és az embert próbáló állandó úton levéstől, a Brüsszelbe vagy Strasbourgba történő minden heti ingázástól. Már-már meggyőzően hat és érthető, bölcs hozzáállásról tanúskodni tűnik az érvelés, amit még hitelesebbé tesz néhány hangulati kulcsszó is. El is gondolkozunk mi is: miért is ne lenne hihető, ha valaki, ha megfáradt meg annyira csalódott is, hisz a könyvbemutatón még annak a beismerésére is kényszerült, hogy „17 év nem volt elég, hogy rendet teremtsek a püspökségemen”, úgy dönt végre: elég volt, nyugalomra vágyom. Csakhogy az alulról jövő, múltbeli erőteljes elvárásoknak nemet mondani nem tudásról szóló mondat így folytatódik: „most is attól teszem függővé az indulásomat, hogy van-e igény rá, és kialakul-e olyan politikai összefogás, amelynek szellemében folytathatom az EP-képviselőséget.” A „nem töröm magam” után pedig már rögtön ott van már nemcsak „a több út is lehetséges”, hanem azoknak az utaknak, nagyon is konkrét forgatókönyvei. Ezek egyike sem szól már az „irtózásról”, meg az irtózás utáni logikusan magát adó döntésről, a hátrább lépésről. Szóval következik a „több lehetséges út” részletezése: ”Eddig felvetődött az egyéni képviselőség, a romániai és a magyarországi listán való indulás is, mindegyiknek van előnye és hátránya is. Nem akarok elébe menni a dolgoknak, rövidesen el kell dőlnie, hogy mi fog történni.” A nyilatkozóhoz hasonlóan magunk sem akarunk a dolgok elébe menni. Ezért rögtön el is hessegetjük Negruzzi örökbecsű, Alexandru Lăpușneanu vajda szájába adott találó bon mot-jának, a „ki kicsodát, és miként is akar”-nak az esetleges áthallásait. Viszont azt nem tehetjük meg, hogy az egyik lehetséges forgatókönyv kapcsán nem szóljunk arról, hogy sajtóhírek szerint alakulóban van a Fidesz EP listája és azon Tőkés neve, egyelőre nem szerepel. Amennyiben Orbán Viktor tavasszal győz, a Fidesz listavezetője az EP-választáson az lesz, akit várhatóan uniós biztosnak ajánlanak majd Andor László mandátumának megszűnése után az uniós kormányába – írta meg e könyvbemutató másnapján a jólértesült Csuhaj Ildikó a Népszabadságban. A cikkíró a kormánypárt tervezett EP-listájának összetételét latolgatva szólt arról, hogy a biztosi tisztség reményében a listavezetői poszt legesélyesebb várományosai Navracsics Tibor igazságügy-miniszter, Győri Enikő a külügyminisztérium EU-kapcsolatokért felelős államtitkára, illetve Szájer József, aki a brüsszeli európai néppárti frakció alelnöke. „A Fidesz–KDNP EP-listáján nem lesz meglepetésnév” – tudta meg a Fidesz vezető politikusaitól a Népszabadság munkatársa, ami nem a legjobb hír Tőkés László számára. Bár az ő neve a sajtóban fel-felröppent, mint lehetséges Fidesz-jelölt, de indítása egy magyarországi párt színeiben mégis a meglepetés erejével hatna. Arról nem is szólva, hogy talán megoldást nyújtana egy kérdésre, de rögtön felvetne tucatnyit. Mindenekelőtt pedig azt a kérdést, amiről bő két esztendeje vallott Tőkés az EP-alelnöki mandátuma mérlegét megvonó, őszinte kitárulkozásában Kristály Lehelnek a Magyar Hírlap "Lövészárok-életformát folytatok" című interjújában. Akkor arról beszélt, hogy azért nem vállal újabb EP-alelnöki mandátumot, mert „építkezni kell az Erdélyi Magyar Néppártban is”, de elsősorban azért, mert: „Az ügyet, amelyre megválasztottak, az európai képviselői munka mellett most otthon, Erdélyben tudom a legjobban szolgálni”. Csuhaj Ildikónak a Fidesz „titkok tudói” azt is elmondták: valószínűleg azok szerepelnek majd a jelöltlistán, akik az elmúlt öt évben bizonyítottak. Ők Győri Enikő, Gál Kinga, Járóka Lívia, Schöpflin György, Gyürk András, Surján László és természetesen a pártalelnök Pelczné Gál Ildikó. Deutsch Tamás állítólag még nem döntött saját jövőjét illetően és egyelőre csak a Beneš-dekrétumok elleni fellépéséről ismert fiatal Bagó Zoltán nem szerepel a tervezett EP-listán, mert állítólag „nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”. Visszatérve a Terror Házában megtartott könyvbemutatóról szóló helyszíni riporthoz és ahhoz, amit a róla készült könyv kapcsán az ottani Tőkés szereplés révén tapasztalni lehetett e beszámoló alapján, az is felmerülhet, hogy az EP-képviselő megszólalását, illetve egy hallgatói hozzászólás utáni beszédes hallgatását vajon hogyan fogják megítélni a lista-összeállítók? Vajon nem lesz-e inkább tehertétel egy Fidesz EP-listán az, aki hallgatott, mikor beszélni kellett volna és olykor akkor is beszélt, amikor hallgatni tanácsosabb volna. Hogy miért is véljük problematikusnak a Terror Háza-béli Tőkés szereplést, annak érzékeltetésére következzen egy részlet a helyszíni tudósításból, amikor egy vehemens kirohanás után, a csend egyszerre kínossá is tudott válni: „Bartha László vagyok. Nos, ezek szerint Romániában visszarendeződés történt, itt meg nincs előrehaladás – jelenti ki. – Az ügynökkérdés továbbra is csak maszatolás, össze-vissza beszél mindenki, történelmi bölcselkedések mennek a televízióban reggeltől estig… De a református egyház sem áll a helyzet magaslatán. Amikor Hegedüs Lóránt megtámadta a miniszterelnököt azzal, hogy szabadkőműves befolyás alá került a kormánya, levelet írtam Balog Zoltánnak és a püspök úrnak is. Balog nem válaszolt, püspök úr nagy nehezen annyit, hogy várjak türelemmel. Azóta a rózsabokor a Himaláját háromszor körbenőtte, de nem történt semmi. Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban alantas és mosdatlan stílusban megtámadta püspök urat, „minden segget megjárt erdélyi politikusnak” nevezte. Azonnal írtam Stefka István főszerkesztőnek, hogy Bayert vonják felelősségre és tiltsák el az írástól. Ő sem válaszolt. Az ilyen jelenséget, amikor a legjobb embereinket innen ilyen rakétatámadás éri, felháborítónak és tűrhetetlennek tartom. Félreértés ne essék, én továbbra is a Fideszre szavazok, de az egyház és a civil élet tele van besúgókkal. Ezt nem lehet tovább tolerálni, mert így hiteltelenség uralkodik. Tőkés rezzenéstelen arccal hallgatja. Majd megjegyzi: több éve igénylik állhatatosan a kettős elszámoltatást. Nem csak kis Magyarországon, hanem határon túli viszonylatban is.” Akasztott ember házában kötelet, négy év Fidesz kormányzás után elmaradt elszámoltatást emlegetni nem jó ómen ma Budapesten. Az elszámoltatás ígérete ugyan sikeres hívó szó volt 2010-ben, de mint mára kiderült: ez a „kis Magyarországon” nagyon nem volt egy sikertörténet. Egyszerűen csak azért, mert az egykor mozgósító erejű vádak közül több utólag hámozott léggömbnek bizonyult. „Annak idején erre rengeteg pénz kaptak azok, akik a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai korszakban Bukarest csecsét is szopták, tehát két csecset szoptak. Így mondják ezt népiesen” – fakad ki Tőkés, majd hozzátettei: „Ezeknek a pénzeknek a sorsát azóta sem tárták fel. Aztán jött Budai Gyula és beindult az átvilágítás és az elszámoltatás. Ekkor azt hittük, komolyan veszik.” Aztán mintha rádöbbent volna, hogy mintha túllőtt volna a célon. Meg is próbált rögvest korrigálni és átmenni a megértőbe: „Persze komolyan veszik, csak elhúzódik a folyamat.” Ennél is messzebb ment viszont a Terror Házában és egyben a legingoványosabb talajra lépett, amikor előkerül a kedvenc vesszőparipa, az ügynöktéma, amiről a megfellebbezhetetlennek szánt kinyilatkoztatások egész másképpen hangzanak Budapesten, mint egy nagyváradi sajtótájékoztatón vagy bárhol Erdélyben. Ez volt az a mozzanat, amit a 168 óra helyszíni tudósítása, mintegy alfejezetcímként ekképp prezentált: „Múlt és jelen pedig – Tőkés szerint – összekapcsolódik” A romániai visszarendeződésről értekezve az EP-képviselő elmondta: „Bár semmilyen leleplezési vagy bosszúvágy nincs bennem, kétségtelen, hogy a Királyhágó-melléki Egyházkerület vagy az Erdélyi Református Egyház történetének jelentős részét csak úgy érthetem meg, ha tudatában vagyok, hol lapulnak a múlt szereplői, ki tartja őket sakkban és miért áll érdekükben hallgatni. Mert vannak árulók, ebben a könyvben is jó néhány cégéres gazember szerepel, hisz sokan túlélték a rendszert.” Budapesti fülnek ez amúgy rendben is lenne, legfeljebb némi mosolyt fakaszt egyesekben ez a józanul higgadt, tárgyilagos, érzelemmentes, csak az egyháztörténeti folyamatok tudományszempontú megértését és semmi mást megcélozni nem akaró érvelés. Ugyanennek a fülnek az sem okoz gondot, ha azt hallja: „Az egyházkerületben vezető funkcióban lévő secus kollaboránsok vannak. 17 év nem volt elég, hogy rendet teremtsek a püspökségemen. Ma újra kiegyensúlyozott lett a küzdelem. Annak idején mindenki hódolni jött hozzám, vállukra vettek aztán leejtettek. Majd megfordult a menet, és kiegyenlítetté vált a harc Bukarest és egyes budapesti körök, jómagam, az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az egyházkerület és néhány egyházi kör között. Az egész tisztátalan politikai harc, de sajnos nem lehet kivonulni belőle.” Viszont az, hogy a magyar állam, történetesen a jelenlegi kormány hivatott szerveit illetik azzal a váddal, hogy eltűri a területén „áttelepedett magas rangú secus tisztek” létét és elnézi azt, hogy „jó pár ügynök a mai napig a pályán van”, majd valaki meghirdeti, hogy „ezért ezt a szabadságharcot tovább kell folytatni”, az már ugyanennek a budapesti fülnek már több mint zavaró. Mert az a polgár, aki beült a Terror Házába február 14-én egy általa nagyra becsült szimbólummá vált közéleti szereplő könyvének bemutatójára, az abban a hitben él, hogy ez nem lehet igaz. Az ügynökkérdés számára nem azt jelenti, hogy idegen ügynökök grasszálhatnak hazájában, neki a III/III-asokkal és kenyéradó gazdáikkal van gondja meg azzal, hogy ez ügyben majd’ negyedszázada folyik mindig, az éppen hatalmon levő kormányok részéről a „maszatolás”. Ahol ő él és gyakran morgolódik azt is reméli, helysebben tudja is, hogy a magyar állam rendvédelmi szervei alkotmányos kötelezettségükhöz híven mindenkor teszik a dolgukat, nem tűrik meg hazájában idegen államok „pályán levő ügynökeinek” a garázdálkodását. Ha effélék netán fel is bukkannának, hisz ilyen akár elő is fordulhat – a magyar hatóságok ellenük mindig fellépnek és eljárnak a hatályos törvények szerint. Nem „szabadságharcozva”, hanem a törvény szigorával lesújtva. Percig nem vitatva, hogy akár a „zöldhatáros” korszak idején lehettek és bizonyára voltak a Tőkés által ezúttal is felemlegetett diverziós cselekmények, de ezt az átmeneti időszakot összemosni a mai állapotokkal, az visszatetsző és el nem fogadható. Aki azt állítja, hogy 2014 Magyarországán más államok ügynökei „a mai napig a pályán vannak”, az a magyar állam illetékes szerveinek, így a Pintér Sándor belügyminiszternek és az általa felügyelt szolgálatoknak a tisztességét és hatékonyságát kérdőjelezi meg. Másképpen pedig az említett vagdalkozásokat érteni nem lehet. Ne lepődjön meg az EP-képviselő, ha újabb könyvbemutatón vagy bárhol máshol „kis Magyarországon” a mai magyar szolgálatok állítólagos impotenciájáról szóló kinyilatkoztatásokat és dörgedelmeket meghallva, másfajta ingerültséggel is fog találkozni a szavak súlyára minap a Terror Házában nem kellően odafigyelő. Esetleg megunva az örök ostorozását, mely szerint Magyarország ma is elnézi a területén aktív secusok tevékenységét és ellenük nem tesz semmit, valaki majd kifakad: amennyiben Tőkés Lászlónak tudomása van arról, hogy konkrét ügyekben, beazonosítható módon az Alkotmányvédelmi Hivatal nem tesz eleget az 1995. évi CXXV. törvény 5 § a), illetve g) pontjaiban a számára előírt kötelezettségének, akkor ne elégedjen meg az általánosítással. Ne hagyja a szavaira figyelőket kétségek között. Tegye azt, ami neki 2011. március 14-e óta magyar állampolgárként kötelessége. Bálint-Pataki József maszol.ro, 2014. március 17.Szilágyi Istvánt és Orbán János Dénest is kitüntettékTöbb erdélyi személyiséget is magyar állami kitüntetéssel jutalmaztak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetének évfordulója alkalmából. A magyar nemzeti ünnepet, március 15-ét megelőző napon, pénteken a magyar parlament kupolatermében számos elismerést osztottak ki. Áder János köztársasági elnök többek között Szilágyi István kolozsvári írónak, a Helikon című folyóirat alapító-főszerkesztőjének adományozta idén a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést. A Kő hull apadó kútba, a Hollóidő és az Agancsbozót című regények szerzője, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a kortárs magyar prózairodalom legnagyobb értékei közé tartozó nagy sikerű műveiért, valamint szerkesztői tevékenysége elismeréseként vehette át a rangos díjat. Egy másik kolozsvári alkotó, Orbán János Dénes is elismerésben részesült, ő Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől vehette át ugyancsak pénteken a Magyarország babérkoszorúja díjat költői és írói tevékenységéért, valamint az erdélyi magyar irodalmi életben betöltött irodalmi szervezői szerepe elismeréseként. A székelyudvarhelyi születésű Barabás Botond, aki a szolnoki Szigligeti Színház színésze, Jászai Mari-díjat vehetett át. Szombat este Kolozsváron Cseke Péter, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára, író, publicista, illetve Kovács Sándor kolozs-dobokai római katolikus főesperes-plébános kapta meg a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést. Az Áder János által adományozott díjakat Bába Iván államtitkár adta át. Idén sem a Kossuth-, sem a József Attila-díjasok között nem volt erdélyi. A Kossuth-nagydíjat idén Jókai Anna író kapta a magyar prózairodalom területén létrehozott életművéért. Húsz művész vehetett át a Kossuth-díjat, 19 tudós pedig Széchenyi-díjat kapott. Kossuth-díjat mások mellett Hámori Ildikó és Mácsai Pál színművész, Kovács Kati előadóművész, valamint Baráti Kristóf hegedűművész vehetett át. A Széchenyi-nagydíjat idén John Lukacs történészprofesszor kapta, a magyar történeti gondolkodást megújító tevékenysége és életműve elismeréseként. Széchenyi-díjat vehetett át mások mellett Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója is a totális diktatúrák múltjának hazai és nemzetközi feltárásában végzett tevékenységéért. Az elismeréseket Áder János Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök társaságában nyújtotta át pénteken. Krónika (Kolozsvár), 2016. június 14.Ünnepi hét a könyveknekA nyomtatott szó áradata Magyarországon több mint 80 településen rendezték meg június 9. és 13. között a 87. Ünnepi Könyvhetet és 15.Gyermekkönyvnapokat, amelynek központi helyszínén, a fővárosi Vörösmarty téren több mint ezer szerző vártadedikálásra az olvasóközönséget. A látogatók több mint 200 könyvkiadó kínálatából válogathattak. "Hiába triviális, mégis ki kell mondani, hogy vannak könyvek, és hogy ez milyen fantasztikus és milyen gazdag" – mondta a budapesti megnyitón Esterházy Péter. "Képírók, korrektorok, grafikusok, szerkesztők, főszerkesztők, kiadóvezetők, hol névtelen, hol nevesíthető, de mindenképp áldozatos munkája. Ritkán gondolunk rájuk a hétköznapokban, legyen ez hangsúlyosan az ő ünnepük is" – hangsúlyozta megnyitó beszédében a Kossuth-díjas író. "Szívesen beszélnék egy könyv szagáról, a könyvszagról, a tapintásáról, vagyis a testéről, csak nem szívesen emlegetem a testet, mert mostanság mindig ugyanaz jut róla az eszembe, és nem terhelnék ezzel senkit, miközben úgy látom, majdnem mindenkit terhelek vele" – fűzte hozzá a rákkal küzdő író, aki betegségére, illetve az arról írt könyveire – köztük a most megjelent Hasnyálmirigynaplóra – beszéde elején is utalt. Kitért a könyvhét helyszínét övező korábbi bizonytalanságra, és bírálattal illette a Magyar Művészeti Akadémiát is. "Az egyik lebegtet, a másik parkolódzik, a harmadik bizottságol, a negyedik hátrál, az ötödik megoldja, az icipici meg mind megette. Igenis a Magyar Művészeti Akadémia teljes erővel 'ememázik'. 'Ememázni' honfoglalás kori tősgyökeres ősi szavunk, mondhatni egyidős a magyarsággal, van neki jelentése, de most nem jut az eszembe" – folytatta Esterházy Péter, hozzáfűzve: "mindenesetre tény, nézzünk körül, a téren könyvek parkolnak, és nem autók. Ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli, s akkor beszéljünk inkább a könyvekről." Orgia és Rossz idők járnak Tizennyolc újdonság, köztük Zoltán Gábor Orgia című regénye, Markó Béla új versei és Grendel Lajos Rossz idők járnak című novelláskötete szerepelt a Kalligram Kiadó könyvheti kínálatában. Zoltán Gábor Orgia című regénye az 1944-es zsidóirtásról szól, a nyilasok szemszögéből bemutatva, hogyan aljasul le az ember egy ideológia foglyaként – mondta el Mészáros Sándor főszerkesztő az MTI-nek. Hozzátette: a szerző jó dramaturgiával, keményen ír a megszégyenítésről, a kiszolgáltatottságról, a test meggyalázásáról, egyfajta antropológiai vizsgálódásként, hogy bizonyos helyzetekben miként aljasulhat le egy ember, a tömeg részeként mennyire van kiszolgáltatva a benne lévő állatias erőknek. Az író dokumentumok alapján tárta fel a történteket, de fikcióként írja meg, a szereplők valóságos személyek, az áldozatok nem – hangsúlyozta. Felhívta a figyelmet Grendel Lajos Rossz idők járnak című novelláskötetére is, amelyben a szerző folytatja a Négy hét az élet című regényével elkezdett számvetést. Grendel Lajos kései könyveiben a polgári középosztály eltűnését, a tradíció elporladását, az illúziókkal való leszámolást mutatja be – ismertette a főszerkesztő, hozzáfűzve: az író a tőle megszokott groteszk humorral és iróniával jeleníti meg a közelmúlt és a jelen közép- európai sorshelyzeteit, traumáit. Markó Béla Kerítés című új kötete "alkalmi és alkalmatlan versek" gyűjteménye. Szabadversei egyszerre szólnak a kései szerelem boldogságáról, az élettől való búcsúzásról, a melankóliáról, az emberi idill és a test romlásának kettősségéről. Mészáros Sándor rámutatott: Markó Béla a megszokott fegyelmezett, zárt formák helyett ebben a kötetben fellazított, élőbeszédszerű formát használ. Szintén a könyvhétre jelent meg Péterfy Gergely Mindentől keletre – avagy román kém a Weiss- családban című könyve, amely 2013 és 2016 között írt közéleti publicisztikáit tartalmazza. A kötet ironikus látlelet a mai Magyarországról, egyszersmind a szerző Aegon-díjas nagyregényének, a Kitömött barbárnak az utómunkálataként, aktuális függelékeként is olvasható. Veszélyzónában Schmidt Mária és Gerő András egy-egy új kötetével jelentkezett az idei könyvhéten a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója Veszélyzónában – Szerepek, játszmák, esélyek című esszékötete egyebek mellett azt vizsgálja, "miért uralja Európát a kommunizmus bukása után még negyedszázaddal is olyan politikai gondolkodás, amely nem a valóságos problémákkal foglalkozik". Világunk ismét olyan veszélyes tereppé vált, ahol annak van csak esélye, aki elég bátor és szabad ahhoz, hogy biztosítókötél nélkül rugaszkodjon neki a helyzet felmérését és elemzését célzó feladatnak: a téves ideológiáktól mentesített valóság bemutatásának. Amikor veszélyzónába kerülünk, csak ez nyithat számunkra kiutat – olvasható az ajánlóban. Ferenc József és a magyarok című kötetével a történelmünkben leghosszabb ideig uralkodó királyt mutatja be Gerő András magyar szemszögből; műve "egy viszonyról szól. Arról a kapcsolatról, amely Ferenc József és a magyarok között létezett" – idézik a szerzőt. A Habsburg Történeti Intézet igazgatójának olvasmányos kötete egy olyan "házasságot" mutat be, "amelyben mindkét fél tudta, hol a másik tűréshatára, s milyen szabályokat kell betartani ahhoz, hogy a kapcsolat kiszámíthatóan működjék. Ahogy teltek-múltak az évek, egyre inkább megszokták egymást a felek, s válásra valójában komolyan már senki se gondolt." Digitális könyvnyomtatás Tíz irodalmi művet jutalmazott a zsűri a Digitális Könyvnyomtatási pályázaton, amelyet nyolcadik alkalommal hirdettek meg. A díjakat vasárnap adták át a 87. Ünnepi Könyvhéten. A szervezők közleménye szerint a zsűri által díjazásra méltónak talált tíz alkotás többsége regény, de verseskötetek, esszékötet, egy drámaantológia és egy mesekönyv is akad a hamarosan a könyvesboltokba kerülő művek között. A nyertes szerzők között található ismeretlen 20 éves, valamint egy 82 éves alkotó is. A pályázatot támogató Canon kereskedelmi célú nyomtatás üzletág-igazgatója kiemelte: a cég a digitális könyvnyomtatás népszerűsítésével arra törekszik, hogy lehetőséget adjon még nem ismert íróknak, illetve rétegműfajokban alkotó szerzőknek a megjelenésre, illetve felhívja a kiadók figyelmét a gazdaságosabb és környezetkímélőbb alacsony példányszámú könyvgyártás előnyeire. (MTI/hírszerkesztő) Népújság (Marosvásárhely) 2017. március 3.Milyen is a 14 éves Agnus RádióEgykori munkatársak, de inkább a rádió barátai, hallgatók, önkéntesek vettek részt az Agnus Rádió családias hangulatú 14. születésnapján. Az Agnus szépen színesíti a rádiós média kínálatát, a közösségi projektben lelkészek, tanárok, újságírók, egykori ifisek dolgoznak, többségük önkéntesként. Mihály Noémi főszerkesztőt arról faggattuk, éppen hol is tart az Agnus Rádió ma. – Igyekeztünk mozgalmasra alakítani az idei szülinapot, de másképpen, mint tavaly. Múlt évben egész napos rendezvény volt a stúdióavatás miatt, de azt láttuk, hogy természetesen délben mindenki ebédel, délután nem szívesen jön vissza. Így a 14. születésnapra az ősszel indított Naprakész beszélgetős rovatunkat szerveztük meg kicsit kibővített formában. A hallgatóinkkal közösen beszélünk meg valamilyen őket foglalkoztató aktuális eseményt. Lelkipásztort hívunk segítségül, aki felváltva a 12 kolozsvári gyülekezet egyikéből kerül ki. Ezúttal a tüntetés volt a téma és az, hogy Protestál-e a protestáns? Illetve hogy ezekben az igazságtalanságokban miként is kellene helytállni keresztényként, reformátusként. Adorjáni László beszélgetőtársa Mádly András („a tüntető”, aki többször szólt műsorában a tömeges utcai tiltakozásokról) és Szenkovics Dezső volt, az Agnus Média Alapítvány kuratóriumának elnöke. Bekapcsolódott a közönség is a beszélgetésbe, aminek nagyon örültünk, hiszen ez volt a cél. A tortalicit lassan a rádiónk védjegye lesz, különleges tombolánkon pedig mindenki nyert – az ezekből származó bevételt Pataki Boróka életmentő műtétjére ajánlottuk fel (kislánya annak a Pataki Leventének, akinek áhítatait gyakran hallhatják a rádiónkban, és akit nemcsak én, de a hallgatók is nagyon szeretnek). Több mint 2200 lejt sikerült összegyűjteni, amit nagyon-nagyon köszönünk, hiszen leginkább a résztvevők nagylelkűségén múlott, nem pénztárcájuk vastagságán, hogy ilyen szép összeget sikerült adományozni. Plusz egy Zsuzsa, mínusz egy Zsuzsa – Kik az állandó munkatársaitok, hány önkéntes dolgozik a rádióban? – Szoktunk poénkodni, hogy vigyázunk a nevek egyensúlyára. Deák Anita helyett Szabó Anita jött, Csomos Zsuzsát pedig Both Zsuzsa váltotta. És bár nem hiszem, hogy kapcsolódna a rádióhoz, de az elmúlt három évben szerkesztőségünk hét munkatársából 5-en házasodtak, szóval akár így is reklámozhatnánk... De komolyabbra véve a szót, szerintem az látszik itt, hogy mi a házasságot értéknek tartjuk. A rádió is kiáll ezen értékek mellett. Állandóan bent vagyunk Szecsődi Árpival és Szegedi Csabával (a többiek részmunkaidőben dolgoznak: Nagy Ibolya, Szabó Anita nemrég kinevezett főszerkesztő-helyettes, Both Zsuzsa, Boldizsár Zeyk Anna). Nagyon gyakran hallható önkéntesünk Mádly András, ő a román műsor házigazdája, remek gondolatokkal, és a román köznyelvet is segít elsajátítani, hiszen az ő anyanyelve tulajdonképpen a román. Feischmidt Mária és Nagy Márta vallásos (Credo, Keresztyén Élet) műsorainkban olvasnak fel. Időnként besegít Ferencz Amália, akinek már kisfia is otthonosan érzi magát nálunk, gyakran játszott, aludt (délutáni pihi) a stúdióban. Rádiónk egykori főszerkesztője mindig hoz egy kis napsugarat jelenlétével, csodás hangjával. Beolvas vagy vág, néha csak helyretesz ezt-azt, időnként önkénteseket is foglalkoztat. – Amúgy ki lehet önkéntes az Agnus Rádiónál? – Mindenkit szívesen látunk, igyekszünk minden jelentkezőnek testhezálló feladatot adni. Valóban egy közösségi rádió, nem csak munkatársak vagyunk. Kreativitásra bátorítjuk az embereket, s amiben tudunk, igyekszünk segíteni is. Azt hiszem, hallatszik is, hogy nem (megrovástól való) félelemre épül ez a munka – bár kétségtelenül igyekszünk minél jobban teljesíteni a ránk bízottakat. – Hosszú út vezetett a Kétágú templom alagsori stúdiójában készült félórás műsortól addig, hogy tavaly beköltöztetek a református sajtóközpontba, és ma már akár 24 órában is hallgatni lehet benneteket, interneten is (agnusradio.ro). Mi az előnye a mai helyzetnek és mi ebben a kihívás, nehézség? – Az előny egyértelmű: 24 óra a félhez ☺. A 24 órás élő adáshoz igazából még nagyon sok munkatárs kellene, legalább másfélszer ennyi, s talán akkor már a stúdió is időnként szűkös lenne. Nagyon jó, hogy a központban vagyunk, hogy van egy szerkesztőség (Konstanca utca 1–3.), ahova bejárunk dolgozni, együtt vagyunk, ötletelünk, jobban megismerjük egymást, és így a munka is jobban megy. Ma már nagyobbak az elvárások, szerintem – bár én csak öt éve vagyok az Agnus Rádió tagja, így nem tudom milyen volt a kezdet, csak sejtem –, de ez így van rendjén. Sőt nőjenek, mert az azt jelenti, hogy jó úton vagyunk, s ezáltal fejlődünk mi is. – Hogyan készültök a Reformáció 500. évfordulójára? – Új műsorokkal nem készülünk. Rengeteg rendezvény van, jó lenne, ha ezekről mind be tudnánk számolni (nem fogunk tudni...). A meglévő műsorokba csempésszük be ezeket a témákat. pl az áhítat idén Luther Márton gondolatait tartalmazza, ezeket Pataki Levente református lelkipásztor olvassa fel. A szülinapi nyereményjátékunk amolyan hitvalló játék volt: rövid magyarázatot követően (II. helvét hitvallásról vagy a heidelbergi kátéról) jött ebből egy kérdés, de voltak hallgatóink, akik egészen jól dokumentálódtak, s akár többoldalas válaszlevelet küldtek. A fődíj stílusosan egy Calvin bicikli volt, Rozsnyai László nyerte. Kerekes Edit Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 25.Hatvan éve történet – Szomorú emlék (2.)Egy iskolaigazgató halála – előzmények – következmények Ha volt egyáltalán ennek a hányatott sorsú iskolának a XX. században „aranykora” akkor annak gyökerei a „Schön-korszakhoz” is kötődtek. Akkor miért váltották le az 1957-es szeptemberi tanévkezdés előtt? Hol keressük a jegyzőkönyveket? Nincsen már senki, akit szóra bírhatnánk. Ugyanakkor megváltak a másik magyar gimnázium, a 4-es számú középiskola talpra esett fiatal igazgatójától, Schmidt Máriától is. Mi latolgattunk, kombináltunk. Az elbukott magyar forradalom és szabadságharc erdélyi utórezgéseivel hoztuk kapcsolatba a két magyar iskola igazgatójának a menesztését. A példastatuálás hatásos lépését láttuk a hatóságok intézkedésében. Mindezt kapcsolatba hoztuk a békéscsabai magyar gimnázium 1955. október 6-ai aradi látogatásával, amelynek fogadásában a két iskola lelkesen vett részt. Közszájon forgott egy történet, miszerint Schőn igazgató úr (elvtárs) oda mondogatott az iskolájába látogató pártaktivistának. A vita zárásaként állítólag elhangzott a következő mondat is: – Ha legközelebb belép az irodámba, illik levennie a sapkáját. Kovách Géza több alkalommal is bizonygatta nekem, hogy a két igazgató együttes leváltásának prózaibb oka volt: véget akartak vetni a két magyar iskola rivalizálásának, az igazgatók közötti vitáknak. Így volt-e vagy másként? Bizonyos vagyok abban, hogy a súlyosan szívbeteg Schön István halálát nem a hat év igazgatói munka siettette. Kedvére való volt a vezetői munkakör, örömét lelte benne, eredményeket ért el. Sokkal inkább a leváltásában végződő méltatlan eljárás, a tanári státuszba való visszahelyezése viselte meg. Ebben a vonatkozásban már nem a szóbeszédre, hanem saját tapasztalataimra építve fogalmazom meg véleményemet. Az újonnan kinevezett igazgatót, Kristóf Ilonát a 4-es középiskolából importálták a 3-ba. A tanárkodást (francia nyelv és irodalom) 1930-ban kezdte, leányiskolákban (tanítóképzőkben) működött. Felkészült, olvasott, művelt oktató volt, de már nem rendelkezett annyi rugalmassággal, hogy a meglehetősen zavaros helyzeten úrrá legyen. Az igazgatói munkát erőszakkal tukmálták rá. Nem lévén más választása, elhagyta Aradot, visszament Kolozsvárra a húgával, Sárival együtt. Az aligazgatóként mellé rendelt Mózer István elszegődött újságírónak, s csak félkatedrás tanárként maradt az iskolában. A 4-es középiskola is új igazgatót kapott az orosz szakos, holokauszt túlélő, Berger Margit személyében, akit elsősorban kedvessége miatt hamar elfogadtunk. Ezt elősegítette a leváltott igazgatónk, Schmidt Mária nagyvonalú, sérelmektől mentes viselkedése is. Azokban a napokban, amikor Kristóf Ilus menekülésszerű távozása miatt a 3-as középiskola ismét igazgató nélkül maradt, Berger Margit a következő kérdést tette fel nekem: – Nem gondoltál még arra, hogy kérjed felvételedet a pártba? Gyorsan és meggondolatlanul válaszoltam: – Nézd Margó, én mindennel egyetértek, csak az osztályharc túlkapásait nem fogadom el. Én maradnék egyelőre csak a KISZ-ben. Akkor még nem tudtam, hogy ezt a tapogatódzó kérdést a hatóságok utasítására tette fel nekem. Abban is biztos vagyok, hogy válaszomat nem az általam megfogalmazott formában továbbította, mert néhány nap múlva kézhez kaptam írásos igazgatói kinevezésemet a 3-as iskolába. Csak évek múlva tudtam meg, kiknek „köszönhettem”, hogy rám, a más városból jött, ismeretlen kezdő tanárra esett a választás. Határozott nemet mondtam, s ezért a Városi Pártbizottság propagandatitkára elé citáltak. Ő kiszámolta, hogy a négy egyetemi évem alatt összesen mennyit költött rám az állam. Figyelmeztetett, itt azt ideje, hogy törlesszek. – Megy igazgatónak a 3-asba, vagy úgy rúgom fenéken, hogy a városból is repül. Megijedtem! Bár sejtettem mi vár rám, mentem igazgatónak a 3-as számú középiskolába. Így pottyantam bele, akaratom ellenére, egy olyan helyzetbe, amit huszonhat évesen, tapasztalatlanul és felkészületlenül nagyon nehezen tudtam kezelni. Jelen írásom szempontjából nincs jelentősége annak, hogy mint friss diplomás miért vállaltam vegyészi állást 1954 nyarán az aradi vagongyárban. Mindennel elégedett voltam, talán a gyár futballcsapatába is beverekedhettem volna magamat, jó volt a fizetésem, mégis szeptemberben az iskola felé vettem az irányt. Okmányokkal felszerelve megjelentem Bognár Gergely tanfelügyelő előtt, aki egy cédulával a 3-as iskola igazgatójához, Schön Istvánhoz irányított, mint frissen kinevezett kémia–fizikatanárt. Az igazgató úr közölte a katedrám összetételét: matematika, orosz nyelv és fizika az estiben. A matematikára és a fizikára bólintottam, az orosz nyelv ellen tiltakoztam. Kértem néhány óra kémiát, jeleztem, hogy latinórákat is vállalok, de oroszt nem tudok tanítani. – Én ismerem a maga feleségét, tanítottam. Maga örülhet, hogy egy ilyen nagy iskolába került. Ezek a lehetőségei. Ez határozottan, megfellebbezhetetlenül hangzott. Ma is sajnálom, magamtól is szégyellem azt a mondatot, amit az iskola méreteire és igazgatójának emberi nagyságára építve fogalmaztam meg. Döntöttem: egyelőre marad a vagongyár. Elköszöntem. Illendőségből visszakerékpároztam Bognár Gergely tanfelügyelő irodájához. Nem jutottam szóhoz, végighallgattam egy a sorsomat érintő telefonbeszélgetést s egy újabb cédulával a zsebemben a másik magyar középiskola felé karikáztam. Akkor még nem tudtam, hogy tanári pályafutásomnak legszebb, legboldogabb három éve vette kezdetét. Olyan lehetőségek nyíltak meg előttem, hogy rövidesen akár imáimba is foglalhattam volna Schön István igazgató urat, amiért elfogadhatatlan feltételeket állított elém. Ebből az időből való két osztály, sok szép emlékem forrása, május 13-án tartja 60 éves érettségi találkozóját. Beismerem, nincs miért szégyenkeznem miatta, szorosan felzárkóztam a Schmidt Mária-Czédly Károly igazgatói kettőshöz, s hatékony támaszuk lettem a másik magyar iskolával folytatott rivalizálásban. Annak, hogy milyen eredményeket mutattunk fel a testvériskolával folytatott „versengésben”, ma már nincs jelentősége. A 3-asból való „kiebrudalásom” története ismert volt a magyar tanügyi berkekben, a következő beszélgetésről azonban kevesen tudtak. Az 1954/55-ös tanévet követő nyári vakációban az iskolában dolgoztam. Az egyik teremben amfiteátrumszerű kémia–fizika előadót építettünk. Meglepetésemre az udvaron, az egyik deszkarakáson Schön igazgató urat pillantottam meg. Egyedüli tanárként voltam akkor jelen az iskolában. Odamentem, köszöntöttem. Maga mellé ültetett. – Fiatalember! Hagyja itt a nőket! Jöjjön át hozzám! – Igazgató úr! Ott voltam, nem kellettem. – Rosszul informáltak. Nem tudom, miért látogatott el a nyári vakáció közepén az ellenlábas igazgató iskolájába. Két év múlva, 1957 novemberében, egy nyirkos őszi napon, a Kálvin utcai református templom falához támaszkodó, erős légszomjtól gyötört Schön tanár urat kísérhettem haza. Kísérhettem? Vittem, szinte a két karomban. Mentőt hívtunk. Semmi másról nem beszéltünk, csak a betegségéről. Nem tudom, hogyan gondolt rám, csak sejtem mi volt a véleménye rólam. Egyszer nem sokkal a halála előtt, visszajutott hozzám egy megjegyzése: – Annak a fiatalembernek legalább van modora. Ilyen előzmények után, Fábián György és Gnandt János aligazgatóktól megtámogatva jött létre a 3-as iskola „Igazgatóság”-a. Ez az elnevezés Ficzay Dénesnek, iróniától csepegő szellemes tréfálkozásra is alkalmat adott. Három kihangsúlyozottan rendpártivezető fogott hozzá az iskola kormányzásához. Eltekintve néhány idősebb, a katolikus gimnáziumból visszamaradt tanártól, a fiatalok, a „Schön-pártiak” meglehetősen tartózkodva fogadtak. Tartottak attól, hogy a korábban részben visszaszorított (?) „régi” tanárok törleszteni fognak a leváltott igazgatóval és híveivel szemben. Urbán Jóska nagyváradi iskola- és kolozsvári egyetemi társam figyelmeztetett is: –Jóskám! Csak arra vigyázz, ne te legyél az ököl, amivel mások ütnek. Tapasztalatlanságomat, hiányosságaimat figyelembe véve is, ilyen célra engem senki sem használhatott volna fel. Azt hiszem igazgató társaimat sem vezette ilyen szándék. Az egyik tanári értekezleten, szigorúbb igazgató kollégám részéről mégis elhangzott egy megjegyzés. – A szolgálatos tanárnak nem elég csak panyókára vetett kabáttal végigsétálni az első emeleti folyosón. Van az iskolának második emelete, földszintje, sőt udvara is. Nyílván nem csak az erősen szívbeteg Schön tanár úrnak szólt ez a megjegyzés, de ő magára vette. Magyarázkodásra nem kerülhetett sor, mert néhány nap múlva a leváltott igazgató egy szívrohamot követően elhunyt. – Megöltétek az igazgatót! Ezt Kovách Géza mondta. Nem a kocsmában, nem az utcasarkon, hanem a tanári szobában. Innen kellett folytatnunk. Nem lelkesedésből, inkább kényszerből, úrrá lett rajtam a bizonyítási vágy. Meg akartam felelni. Két mérce állt előttem: Schön István és két utolsó nagyváradi diákévem igazgatója, Péter Sándor. A Csiky Gergely Főgimnázium épületének első emeleti folyosóján Schön Istvánnak emléktáblája van, néhány egykori „Schön-párti” és „ellenzéki” tanárkolléga márványlapja között. Az 1957 decemberében történtek jelentősége 1959 szeptemberére – az iskola tagozattá minősült – szertefoszlott. Ma, 60 év után is csak az emlékezésnek van jelentősége. Azért is munkálkodtam ezzel az írásommal, hogy ne csak a nyolcvanasok és a hetvenesek tisztelegjenek az egykori Igazgató – Schön István – emléke előtt, tudjanak róla a fiatalabbak is. Réhon József Nyugati Jelen (Arad) 2017. július 13.A liberalizmus vadhajtásaiAz egyesek által nem egészen alaptalanul elhomályosulásnak nevezett felvilágosodás eszmei-ideológiai lándzsahegye a liberalizmus volt, amely akkortájt a háttérben állók hatalmi-gazdasági érdekmegfontolásaitól függetlenül pozitív mondanivalóval rendelkezett. És ami ennél is fontosabb, programjának nem kis része egyirányba mutatott az emberi igazságérzettel. A vélemény-, szólás-, sajtó-, lelkiismereti- és vallásszabadság olyan eszmék, amelyek méltán találkoztak egyre szélesebb társadalmi rétegek egyetértésével. Vagyis eme eszmerendszernek volt pozitív üzenete a háttérbeli mozgatórugókról és a későbbi gyászos következményektől –a szekularizáció nyomán fellépő értékvesztés, nihilizmus, szétzüllés, a szervesen kialakult hagyományok fokozatos romlása, gazdasági síkon a bolygó tartalékainak gát nélküli felélése –függetlenül. Mihelyt azonban eme ideológia kiütéses győzelmet aratott a második világháború után, és egyes célkitűzéseit alkotmányszinten rögzítették kontinensünk államaiban, a liberalizmus egyfajta pótcselekvésként, önigazolásként fokozatosan átalakult a devianciakultúrák népszerűsítőjévé és védelmezőjévé. Fontosabb a bűnelkövető joga, mint az áldozaté A halálbüntetés eltörlésének szükségességéről még el lehet vitatkozni, de ma már azt is meg akarják akadályozni az egyéni szabadság védelemének zászlaja alatt, hogy a többszörös gyilkosokat életük végéig elkülönítsék a társadalom értékteremtő részétől. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a liberálisok számára fontosabb a bűnelkövető joga, mint az áldozaté. S folytathatjuk a kábítószer problémakörének liberális kezelésével vagy az abortusszal. Elvégre a korlátlan individuális szabadság eszméjétől hajtva a liberálisok a világ minden pontján lándzsát törnek az államilag legalizált, sőt anyagilag támogatott magzatgyilkosság mellett. Az anya önrendelkezési jogára hivatkoznak, miközben érdekes módon megfeledkeznek saját alapelvükről, miszerint saját szabadságom odáig terjed, amíg nem sérti a másikét. S akkor nem szólunk az emberi élet szentségéről és minden ember egyéni méltóságáról. És ide tartozik a liberalizmus talán legabszurdabb kinövése, a genderideológia is, amelynek kvintesszenciája, hogy erkölcsileg és jogilag a perverziót, az abnormalitást azonos rangra kívánják emelni a társadalom fizikai önreprodukcióját biztosító normális férfi-nő kapcsolattal. Nem létezik médiaetika, csak nézettség Aligha tagadható, hogy a liberalizmusból nőtt ki a „politikai korrektség”nevű kifejezés, amely voltaképpen cenzúra- és öncenzúraforrás. Ennek szerves része a genderideológia, amely ma már egészen abszurd, a normalitást nemcsak támadó, tagadó, de büntetőjogilag szankcionáló kinövésekkel is bír. Érdemes belegondolni abba, hogy létezik ma a világnak olyan civilizáltnak mondott pontja –konkrétan Kanada Ontario nevű tartománya –, amelyben miután e sorok napvilágot láttak, retteghetnék, hogy mikor kopogtatnak az állami erőszakszervezetek képviselői az ajtómon azért, hogy gyermekeimet elszakítsák tőlem, és állami gondozásba vegyék. S erre törvényi alapjuk lenne! A tendencia elég egyértelmű, jól követhető a homoszexuálisok házasodási és örökbefogadási jogának egyre terjedő elismerésében, legutóbbi áldozat éppen Németország. Ennek a jelenségkörnek a hangulati hátterét a széles értelemben vett média biztosítja, beleértve a milliárdok által nézett hollywoodi szuperprodukciókat, amelyek a művészi önkifejezés zászlaja alatt lényegében bármit eladhatnak. De a fősodratú sajtó is –amelyre elvben szigorúbb szabályok vonatkoznak –egyre távolabb kerül eredeti funkciójától. Eddig is tudható volt, hogy a hazugságot, a félrevezetést cinikusan, érdekvezérelten használja, de ritkán szembesülhetett a világ olyan brutálisan nyers valósággal, mint a múlt hónap végén nyilvánosságra került leleplező videofelvételen keresztül. Ebben a CNN producere világosan kimondja: nem létezik médiaetika, csak nézettség (meg persze hatalmi megfontolások, elvárások és összefonódások, ez nem kap kellő hangsúlyt a beszélgetésben), aminek érdekében gátlástalanul hazudik a világ közvéleményének egyik legfőbb alakítója. Ettől még persze a kézi vezérlésű fősodratú média (a vezérlési technikákról részletesen szól Udo Ulfkotte Megvásárolt újságírók című könyve) hatalma nem fog megtörni. A tömeghatást pedig híven példázza, hogy tavalyelőtt a konzervatívnak gondolt Írországban is megszavazta a nép a homoszexuálisok házasodási jogának törvénybe iktatását. Meleg büszkeség: eszköz a háttérhatalom kezében A homoszexuálisok körüli zajkeltés, beleértve a már Erdélybe is elérkezett „büszkeségmenetet”, nem elsősorban arról szól, hogy e természetellenes, ferde hajlammal megvert embereknek biztosítsa a társadalom a normálisokkal azonos megbecsülést. (Egyáltalában, micsoda perverz gondolat a büszkeség fogalmát –pride –idekeverni? Azt sulykolni, hogy büszkék legyünk saját fogyatékosságunkra! Mert a biológia ezen alapigazságát, vagyis hogy a fogyatékosság a normális fajfenntartásra való képtelenség, aligha tagadhatja még a legelgurultabb „melegjogi”aktivista sem.) Ez eszköz a globális háttérhatalom kezében a társadalom szétzilálására, az organikus kapcsok megszüntetésére, a hagyományos értékrend fellazítására és a családok tönkretételére. Térségünk ebből a szempontból is a fehér keresztény kultúrán belül a normalitás szigete. Itt általános elfogadottsága van annak a gondolatnak, hogy a család egy férfi és egy nő házasságán alapszik, amelyet Magyarországon az Alaptörvény szintjén rögzítették. És remélni lehet, hogy Klaus Johannis is kiírja végre e kérdésben a népszavazást, amihez tavaly nem kevesebb, mint hárommillió aláírást gyűjtöttek össze a kezdeményezők, s amelyre a parlament is áldását adta. Az eredmény amúgy borítékolható. Európa átadása Schmidt Mária a minap ismét alapos és lényeglátó elemzéssel jelentkezett a blogján, amely rámutat az LMBTQ jelenségkör általános politikai beágyazottságára. „A baloldali elit (…) frigyre is lépett a neoliberális gazdaságpolitikával, amelynek lelkes hívévé vált. A politikai hatalom elvesztése miatt csak még görcsösebben ragaszkodik a kultúra feletti befolyásának megőrzéséhez. A Lajtától nyugatra a jobb és baloldal egyaránt megszorításpárti, a GDP kiegyensúlyozását és az infláció alacsonyan tartását tekinti prioritásának, egymásra licitálnak migránssimogatásban, az LMBTQ ügyek felkarolásában. (…) 2017 slágerterméke tehát a (…) meggyőződés nélküli, a megkülönböztethetetlenségig konformista politikus, aki semmiről nem mond semmit, ellenben csont nélkül kiszolgálja az elitek gazdasági és kulturális igényeit. Ideológiai, tartalmi kérdésekben átengedi az elsőbbséget a független médiának és a nagyon civileknek. Ő maga nem ragaszkodik semmihez, vagyis értéksemleges, nem tud olyan célt megjelölni, ami számára iránytűként szolgálna. Kivéve persze, ami a GDP-t, az inflációt és a hiánycélt illeti. Ez a szentháromsága. Ez az alap, ehhez jön még a multikulti, a migránsok beáramoltatása, az LMBTQ-ügyek és a klímaváltozás melletti kiállás. Ha ezek megvannak, túlélhet. Ennek a pragmatikus politikai garnitúrának jutott az a feladat, hogy előkészítse Európát arra, hogy egy új, kevert muszlimizált népességnek adja át a területét. Ehhez három feltétel szükséges: Európa kereszténytelenítése, a törtidentitások erőltetése a nemzeti identitás rovására és a politikai kormányzás lecserélése a bürokráciák uralmára.” Erre megy ki a játék! A globális háttérhatalom szétzúzni igyekszik teljes uralmának utolsó akadályait: a nemzeteket és a nemzetállamokat, a mai romlottságában is még létező hagyományrendszereket. Ebben pedig a homoszexuálisok problematikája egy eszközjellegű részterület. Együtt érezhetünk a homoszexualitás betegségével megvert embertársainkkal, de látnunk kell, miként használja fel őket a senki által meg nem választott, nem ellenőrzött szervezett magánhatalom a maga sötét céljaira. Borbély Zsolt Attila / Erdélyi Napló (Kolozsvár) lapozás: 1-28
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
